2011-10-24 10:08:19• hírek • Szatmár.ro

A Szent Alajos Konviktusban tartották a Háló Találkozót

A szatmárnémeti Szent Alajos Konviktusban találkoztak október 22-én a Háló mozgalommal kapcsolatban lévő közösségek képviselői, régi hálósok és új érdeklődők.

Szombaton tartották a Szatmár és környéke közösségeit, a katolikus és nemzeti értékek iránt érzékeny, és azokért tenni akaró személyeket megszólító Háló Találkozót. Mint neve is mutatja, a mozgalom hivatása, élő kapcsolatrendszer kiépítése és fenntartása emberek között, akik nyitottak társaik elfogadására, az együttgondolkodásra, a közös ügy melletti elköteleződésre, az építésre.
A találkozó résztvevőinek köszöntése után, Sabau Trifu Cristina képzőművész egyházművészeti alkotásait mutatták be egy meditációs megfontolással, zenés alapra összeállított fotósorozat által. Közben idézetek, rövid üzenetek segítettek elmélyülni mindenkit a nap mottójául választott („A napról, évről nem tud semmit az örök, középpontját keresd te mindezek fölött" Angelus Silesius) gondolatban, emelkedni az organikus formavilág felfelé vezető dinamikájában.

Kujbus Márta, a Szatmári Római Katolikus Püspökség Világiak Irodája referense, a nap moderátora foglalta aztán össze a Háló lényegét, mint a keresztény, katolikus közösségek élő kapcsolatrendszerének megvalósulását, a cselekvő értelmiség vallási és nemzeti értékek iránt érzékeny csoportjainak szintézisét, majd a nap témájához kapcsolódva, „Ég és föld metszéspontjában, középpont az életemben" címmel Ft. Jakab Norbert, a szatmárnémeti Szent Antal egyházközösség plébánosa tartott előadást.

Ebben, Ft. Jakab Norbert a különböző mitológiák, letűnt és élő kultúrák természetfölötti, Isten- és középpontkeresésének bemutatása mellett, az egyén értelemkeresésére világított rá. Mint mondta, mindenki a lényeg, a középpont felé törekszik: „Minden emberi lény öntudatlanul is a teljesség, és egyben a saját középpontja felé törekszik, hogy részesüljön a teljes valóságból, a szentségből. Mélyen gyökerezik az emberben az a vágy, hogy a valóság szívében, a világ középpontjában élhessen, ott, ahol lehetséges a közlekedés ég és föld között. Ezért van olyan végtelenül sok középpontja a világnak. Már említettem, hogy az emberi lakóhelyet a mindenséggel azonosították, s a tűzhelyet, vagy a nyílást, amelyen át a füst távozott, a világ középpontjának tekintették. Így hát minden ház, mit ahogyan minden templom, palota és város is ugyanott volt, a mindenség középpontjában. De nincs-e itt vajon valami ellentmondás? Mítoszok, szimbólumok és szertartások tömege sugallja, hogy a középponthoz nehéz eljutni. Ugyanakkor más mítoszok és rítusok szerint, a középpont igenis elérhető. Például a szent helyekre elzarándokolni nehéz, de zarándoklatnak minősül az is, ha bármely templomba betérünk."

Háló Találkozó Szatmárnémetiben

A keresztény ember életének középpontjaként Jakab Norbert a feltámadás misztériumát jelölte meg. „A keresztény ember, ha Húsvét fényének a hirdetője akar lenni, mindennapi életében fel kell tennie magának a kérdést: mit jelent a feltámadás? A feltámadás az életem középpontja! Talán rövid válasz, de sok mindent foglal magába. Magába foglalja a keresztény emberséget, és azt a hitvallást, amelyre maga Jézus Krisztus szólít fel. A húsvéti örömnek egyik jellegzetessége, hogy tanúságtételre indítja az embert. Az apostolok cselekedetei szép képet mutatnak arról, hogy mindazok, akik részesültek Jézus Krisztus feltámadásának tapasztalatában, akik találkoztak a feltámadt Üdvözítővel, azok félelmet nem ismerve elindultak, és hirdetik a világraszóló nagy eseményt. Mi adja ezt az erőt? Mi annak a belső izzásnak az oka, ami képes tömegeket mozgatni és új életet fakasztani? Húsvét lényegének tudatosítása: Krisztus feltámadt, a világot megváltotta, és életük középpontja lett."

Az előadást, az üzeneteket feldolgozó kiscsoportos beszélgetések követték, majd Bíró Ernő kolozsvári vállalkozó hívta interaktív beszélgetésre a résztvevőket. Eszmecseréjében az előadó-moderátor arra törekedett, hogy a jelen gazdasági helyzet, a világ- és egyén szintjén mutatkozó pénzügyi válságok keresztény értelmezését adja.

Háló Találkozó Szatmárnémetiben

Így kiemelte, mint egyének, függünk a társadalom szolgáltatásaitól, de meg kell keresnünk azokat a megoldásokat, amelyekkel megteremthetjük anyagi biztonságunkat. A havi termelés-fogyasztás mérlegünkben el kell jussunk oda, hogy mindig megtakarítsunk egy bizonyos összeget - ez azonban csak tudatos költekezéssel lehetséges. A praktikus pénzügyi tanácsokon túl, személyes tapasztalatait is megosztotta az előadó, majd a résztvevők kérdéseire is igyekezett válaszolni. Fontos üzenetként emelte ki a keresztény meglátást, miszerint a nagy család biztonságot ad: nemcsak a szülők élvezhetnek nagyobb valószínűséggel egy boldogabb, egzisztenciájában is stabil öregkort, hanem minden tagja számíthat a másik segítségére. Ezzel szemben az egygyermekes, vagy gyermektelen családok, az egyedül élők függése a társadalmi szolgáltatásokkal szemben jóval nagyobb. Végezetül az ima fontosságát emelte ki - szintén személyes tapasztalatából táplálkozva - a gazdasági döntéseink meghozatalában is.

A program további részében, a találkozó résztvevői nevelés, szemlélődő ima, meditatív tánc, illetve kreatív foglalkozások műhelyeihez csatlakozhattak, majd a nap következtetéseinek plénumban történő levonása után a Zárda templomban adtak hálát, a Ft. Hankovszky Ferenc püspöki helynök által celebrált szentmisén. A szatmárnémeti Háló Találkozónak ezuttal is sikerült aktuális témákat feldolgozva egybegyűjtenie a Szatmár és környéke katolikus közösségeinek képviselőit.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: