2013-05-30 10:33:25• hírek • MTI

Nőkkel és idegenekkel mulattak a szerzetesek

Nőkkel és a kolostortól idegen személyekkel szervezett születésnapi mulatságot két román ortodox szerzetes egy kelet-romániai rendházban, ezért büntetésben részesültek.

A két szerzetest fényképek buktatták le, amelyeket a mulatozáson résztvevők maguk készítettek. Az egyikük tánc közben látható, amint a fején egy bohócsipka van, arcát álarc takarja, de a kolostor szobájának az ágyára leheveredve, egy nőhöz hozzásimulva is megjelenik a fényképen. A Husi ortodox püspökség az ügy nyilvánosságra kerülését követően vizsgálatot indított, melynek eredményét szerdán tették közzé.

A Mediafax román hírügynökség által ismertetett közlemény szerint a püspökség megállapította: az egyik szerzetespap két évvel ezelőtt születésnapját ünnepelte a kolostor egyik szobájában, ahova nőket és más, idegen személyeket is meghívott. Leszögezték, kettejük viselkedése teljesen méltatlan a szerzetesi léthez, és elnézést kértek a hívektől az incidens miatt - derült ki a közleményből.

A püspökség a szerzetespapot sújtotta a legszigorúbban, őt egy hónapra eltiltották a papi szolgálattól, és két évig nem gyóntathat. A hierarchia szerint alacsonyabb rangú másik szerzetes megúszta figyelmeztetéssel és "főpapi feddéssel" a dorbézolást.

A megbüntetett szerzetesek írásban vállalták, hogy megjavulnak, ellenkező esetben a szerzetességből való kizárásukat kockáztatják.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: