2013-05-31 17:25:08• hírek • Póti Orsolya

A Székesegyházban búcsúztak el tanáraiktól, diáktársaiktól

A Hám János Római Katolikus Iskolaközpont végzősei a hagyományokhoz híven ünnepi szentmise keretében ballagtak. A szentmisét Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök celebrálta.

A Római Katolikus Székesegyház adott otthont május 31-én, péntek délelőtt 11 órától a Hám János Iskolaközpont két végzős osztályának ballagási ünnepségének. A templomba való bevonulás előtt a maturandusok megkoszorúzták az iskola névadójának, Hám János püspöknek a szobrát.

A két végzős osztályt a líceum kórusa és zenekara fogadta énekcsokorral, a dalok között pedig sor került az iskolazászló ünnepélyes átadására is.

Az ünnepi szentmisét Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök celebrálta, és mint minden évben idén is néhány bátorító szóval indította útra a líceum végzős diákjait. A pásztori áldás után Soós Edina XII. B osztályos diák búcsúzott egy Hermann Hesse-verssel, a XI. osztályosok nevében Gerényi Péter diáktanács-elnök mondott búcsúbeszédet, végül pedig Molnár Petra XII. A osztályos tanuló mondott hálát az iskolában eltöltött évekért, a tanárok kitartó munkájáért és a diáktársak szeretetéért.

Falup Bernadette és Mácska Péter a Fényév távolság című dallal búcsúzott, a zenés percek után pedig oktatóik köszöntjét és jókívánságait fogadták az érettségire készülő diákok.

SJ Miklós Claudiu spirituális arra biztatta a maturandusokat, hogy éljenek intenzíven, teljes szívvel. „Amíg élünk kétségeink lesznek, néha mondogatjuk azt, hogy nem a helyeset tesszük, de mindig van egy világosság, a világon egy pont ami vezetni fog. Ez Jézusnak a szentséges élete. Vigyázzunk a kétséggel, mert megbénít és nem hagy előre lépni. Szenvedélyesek vagyunk, ezért éljünk intenzíven; teljes szívvel és ne csak félig meddig" - tanácsolta a spiriatya.

Ádámkó István iskolaigazgató a vendégek, a diákok és a tanárok köszöntése után a ballagókhoz szólt, azokhoz a tanulókhoz, akik az iskolai évek alatt nap, mint nap megannyi válaszút elé kerültek, de amint közeledtek ahhoz, amit úgy hívunk elkötelezettség, ráléptek a számukra megfelelő útra.

„Egyéniséged megannyi szárnyra kelt, és úgy érezted, hogy készen állsz a vetődésre. De vigyázz, ne növessz olyan óriási szárnyat, hogy a Napig ér és majd a porba hull. Legyél mindig szerény lelkületű, tisztességes utazó, figyelj oda minden apró jelre és tanácsra, amellyel útjaid során találkozol, legyél mindig öntudatos, szerető és szeretetteljes ember" - tanácsolta Ádámkó.

Az iskolaigazgató végül elmondta: a Hám János pedagógusai arra tanították és tanítják diákjaikat, hogy "cselekvő elkötelezettséggel dolgozzanak, hogy tüzeket szító tüzek legyenek, hiszen csakis így válhatnak másokért élő emberekké".

A jó tanulmányi eredményekért járó okleveleket Ádámkó István, a könyveket pedig a két osztályfőnök - Anderco Judit és Frigy Szabolcs - adta át a diákoknak. Az iskolaközpont évfolyamelsője Krányák Dóra és Beluska Melánia lett.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: