2011-11-18 14:20:30• hírek • Szatmár.ro

A Székelyudvarhellyel küzdenek meg a kézilabdázók

Nehéz dolguk lesz a VSK-s fiúknak a vasárnap 18 órától kezdődő mérkőzésen.

A VSK drukkerei számára már valószínűleg nagyon várt dátum a vasárnap: a kosaras lányok és a kézilabdázó fiúk is hazai pályán próbálnak értékes bajnoki pontokhoz jutni. A fiúkra vár igazán nehéz feladat, ugyanis a tavalyi bajnoki ezüstérmes Szeékelyudvarhelyi HC-t fogadják. Igaz, a székelyek gyengébben kezdték az idényt, mint ahogy azt tőlük várták a drukkerek: jelenleg csak ötödikek a bajnokságban.

„Az Udvarhely két vereség után érkezik Szatmárra, így égetően szüksége van a pontokra, hogy ne szakadjon el az élmezőnytől, és így veszélybe kerüljön a jövő évi nemzetközi kupaszereplése. Információink alapján igencsak eltökéltek, nagyon akarnak nyerni, ugyanakkor mi szeretnénk megfelelően replikázni, hisz nekünk is kellenek a pontok" - mondta el a szatmár.ro-nak Kereskényi Gábor, a VSK igazgatótanácsának az elnöke.

Egyébként a szatmáriak nem tudják minden erejüket bevetni a hétvégén: Surducan és Dinescu még nem épült fel teljesen, Tcaciuc kézsérüléssel bajlódik, Vass Zoltán, a VSK kapusa pedig bokaficam miatt nem játszhat. Mindezzel együtt Palkó János és Nicolae Istrate fiai mindent meg fognak tenni a győzelemért, hogy ne valljanak szégyent - mondja Kereskényi.

Nemzeti Liga, 9. forduló, szombat: Bákói Stiinta-Bukaresti CSM, Ploiesti-i CSM-Krassó-Szörényi UCM HC, Targu Jiu-i Pandurii-Steaua, Kolozsvári U-Tordai Potaisa. Vasárnap: Szatmárnémeti VSK-Székelyudvarhelyi HC, Temesvári Poli-Suceavai Bucovina.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: