2011-02-18 20:55:36• hírek • Szatmár.ro

A Szatmári Magyar Hírlap szombati számából

Aktuális témák, hírek a Szatmári Magyar Hírlapban.

Versenyeztek az ügyes matekesek

A Zrínyi Ilona és a Gordiusz Matematikaverseny első körzeti fordulójára került sor tegnap délután, amelyen több mint másfélezer III-VIII. és IX-XII. osztályos szatmári tanuló vett részt.

Kovács Béla matematikatanár, a verseny Szatmár megyei szervezője lapunknak elmondta, hogy a megyei vetélkedőn három városban, öt helyszínen, azonos időpontban kezdték meg a diákok a tesztlapok megoldását - mindegyik helyszínen délután három órakor, ahogyan az egész Kárpát-medencében is.

 

Felújítják az Igazságügyi Palotát

Kiírták a licitet a Szatmárnémeti Igazságügyi Palota épületének felújítására. Miután tavaly szeptemberben a hat éve húzódó nehézségek után az utolsó engedélyt is megkapták, a szándéknyilatkozatot a SEAP honlapján tették közzé és január 30-án elkezdték a licitet. A munkálatokat elvégezni kívánó cégek ajánlataikat április 15-ig nyújthatják be. A tervek szerint a munkálatokat már július 1-től elkezdik.

 

Nincs fedezet a tanárok fizetésére

Nem fedezi a 2011-es költségvetésbe foglalt összeg az egyetem előtti oktatásban résztvevő tanügyi alkalmazottak fizetését.

E témakörben találkozott tegnap Ilyés Gyula polgármester és Radu Giurcă prefektus. A találkozón részt vett Popa Mariana főtanfelügyelő, valamint Dan Maier, a pénzügyi igazgatóság vezetője, s Drăgan Ioan szakszervezeti vezető.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: