2011-03-17 21:39:33• hírek • Szatmár.ro

A Szatmári Magyar Hírlap pénteki számából

Aktuális témák, hírek a Szatmári Magyar Hírlapban.

Kevesebb útjavításra futja idén

Ilyés Gyula szatmárnémeti polgármester szerint a kormány megszorításai miatt a város nem tudja idén lehívni a korábban útjavításra jóváhagyott hiteleket, ezért kénytelenek újragondolni az ez évre tervezett karbantartási, illetve burkolat-felújítási munkálatokat.

Ügyvéddel a számlazárolások ellen

Továbbra sincs béke Avasújváros és Ráksa között, ezért egy vegyes összetételű bizottság dönt majd az egykori község vagyonának és adósságainak az elosztásáról. Különösen utóbbi okoz komoly fejtörést az újvárosi elöljáróknak, hiszen egymilliónál is nagyobb tartozást örököltek.

Kárpitművészeti kiállítás

Tegnap 15 órai kezdettel a szatmárnémeti Gyermekek Palotájának kárpitkészítő tanfolyamain részt vevő fiatalok alkotásaiból nyílt tárlat a Szatmár Megyei Tanács előcsarnokában. A megnyitón Ioan Câcu, a Palota új igazgatója, Szarvadi Edit képzőművészet tanárnő és Adrian Ştef, a Megyei Tanács alelnöke köszöntötte a jelenlévőket.

Szent Patrik ünnepe a főgimnáziumban

Ezen a héten játékosan ismerkedtek az ír kultúrával, és persze nem utolsósorban tanultak, angol nyelvet gyakoroltak a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulói. Az angol katedra pedagógusai számtalan interaktív, érdekes foglalkozással készültek a diákok számára.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: