2011-03-31 07:13:24• hírek • Szatmár.ro

A Szatmári Magyar Hírlap csütörtöki számából

Aktuális témák, hírek a Szatmári Magyar Hírlapban.

Újra költözhet a Kölcsey?

Ilyés Gyula, Szatmárnémeti polgármestere tegnap sajtótájékoztató keretében ismertette azt a határozatot, mely a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium újabb esetleges költözéséről szól, és amely ma kerül a Városi Tanács elé döntéshozatalra. Ha a tanácsosok elfogadják a határozatot, akkor a Kölcsey a Zárda épületéből az Unio Líceum egykori épületébe költözhet, mely szintén a Szatmárnémeti Római Katolikus Püspökség tulajdonában van, és amely az iskolák újraszervezése során szabaddá vált.

Ilyés Gyula szerint a csere mindenképp kedvezően érintené az iskolát, a Zárda épületén nemrég végzett felújítási munkálatok ellenére, ugyanis így udvaruk is lehet majd.

Két miniszter a megyében

Ma két minisztert is vendégül láthat megyénk vezetősége: a környezetvédelmi és a munkaügyi miniszter is Szatmárnémetibe látogat. Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter azért látogat el Szatmárra, hogy a megyénk eddigi legfontosabb fejlesztési programjáról szóló szerződést lássa el kézjegyével, Csehi Árpád Szabolcs, Szatmár megyei tanácselnök aláírása mellett.

Borbély László délelőtt 10 órakor elsőként a helyi önkormányzat, illetve a minisztériumhoz tartozó intézmények vezetőivel találkozik a Megyei Tanács nagytermében. 11 órakor történik meg az ADI, a Szatmár megye víz- és szennyvízhálózatának bővítési és rehabilitálási projektje finanszírozási szerződésének aláírása a tanács kistermében, amit sajtótájékoztató követ. A beruházás összértéke meghaladja a 100 millió eurót.

A környezetvédelmi miniszter ezután kilátogat a szamosdobi megyei szeméttelepre, délután két órakor pedig a nagykárolyi Elméleti Líceum felújított épületét adja át.

Ugyancsak ma látogat a megyénkbe Ioan Botiş munkaügyi miniszter, aki fél egykor tart sajtótájékoztatót.

Természetvédelmi projektet indítottak

Tegnap az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) szatmárnémeti szervezete sajtótájékoztatón ismertette a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökséggel partnerségben létrejött, a Környezetvédelmi Operatív Program 2007-2013 keretén belül az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) támogatott projektjét.

A "Túr Menti Természetvédelmi Terület menedzsmentjének participatív tervezése" nevet viselő projektet idén január 1. és december 31. között valósítják meg, ennek összértéke 4 724 392 lej, amelyből 3 959 111 lejt az ERFA és az állam áll.

Márk Nagy János, a szatmári EKE vezetője elmondta, hogy a projekt célkitűzései a Túr Menti Természetvédelmi Terület menedzsmentjének javítása és az ezeken a területeken elhelyezkedő települések lakosságának környezettudatossá tétele, valamint tájékozottságának növelése a természetvédelmi terület védelme és megőrzése érdekében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: