2014-02-12 15:16:38• hírek • Szatmar.ro

A Szatmár megyeiek jobb utakat szeretnének

Cristian Sasu alprefektus és Claudiu Sulea a Szatmár Megyei Tanács elnöki kabinetjének igazgatója február 11-én,  Szatmárhegyen, Krasznaterebesen és Királydarócon tartott fogadóórát, melynek keretében a helybélieknek alkalmuk nyílt felvetni azokat a problémákat, amelyekkel nap mint nap szembesülnek.

A fő gondot továbbra is az utak állapota, a víz- és kanalizálási hálózat lefedettsége, a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) keretében megvalósítandó projektek, a tanintézmények általános felújítása és higienizálása, a villanyhálózat bővítése, illetve - ahol szükséges - annak kiépítése, valamint a zöldövezetek kialakítása jelenti.

Szatmárhegyen az egyik legfőbb problémát a földek tulajdonjogának megszerzése jelenti, tekintettel arra, hogy a mintegy 970 hektárnyi visszaszolgáltatott földterület mindössze 29 százaléka esetében oldódott meg a tulajdonjog kérdése. Ugyanakkor szó esett a Szatmárhegy - Meddes közötti mintegy 9700 méternyi útszakasz rehabilitálásáról, melynek kivitelezésében a Megyei Tanács támogatását kérték.

Krasznaterebesen a helybéliek az orvosi rendelő felújításában, valamint a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) keretében megvalósítandó víz és kanalizálási munkálatok kivitelezésében kértek segítséget.

Királydarócon többek között a Királydaróc-Krasznacégény-Krasznamihályfalva közötti útszakasz rehabilitálását kérték a helybéliek, továbbá a települést érintő tizenöt buszjáratból kettő esetében útvonal-hosszabbítást szorgalmaztak annak érdekében, hogy a buszjáratok Kőrőstelepet is érintsék.

A következő fogadóórára, február 13-án, csütörtökön, 10 óra 30 perctől Szatmárpálfalva polgármesteri hivatalában, majd ezt követően 13 órától a középhomoródi polgármesteri hivatalban kerül sor.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: