2018-07-24 14:43:38• hírek • Bede Emőke

A Szatmár megyei tanárok 65,65 százaléka írt 8-asnál nagyobbat a véglegesítő vizsgán

Fotó: Szatmár.ro Archivum
Fotó: Szatmár.ro Archivum

Kedden közzétették a tanügyminisztérium honlapján a véglegesítő vizsgán szerzett eredményeket, országos szinten a pedagógusok 75,75 százalékának sikerült 8-asnál nagyobb jegyet szerezniük.

Szatmár megyei szinten 153 tanárt vártak a Gheorghe Dragos Közgadasági Líceumba, azonban végül csak 142-en jelentek meg. Sajnos a 142 megjelent tanár közül sem sikerült mindenkinek befejezni a négyórás vizsgát, 11-en már menet közben úgy döntöttek, hogy visszalépnek. A leadott és érvényesnek elkönyvelt 131 dolgozat között 86-ot értékeltek 8-asnál nagyobbra. Ez azt jelenti, hogy a megye sikerességi aránya 65,65 százalék.


Ugyancsak kedden hozták nyilvánosságra a tanári versenyvizsgák végső, azaz az óvások elbírálása utáni eredményeit is. Összesen 62-en éltek az óvás lehetőségével, közülül 47 tanár örülhet, ugyanis a dolgozat újrajavítása után nagyobb jegyet írtak vizsgalapjukra. E 47 között van  6 olyan dolgozat is, melyet első körben 5-ösnél kisebbre értékeltek, azonban az óvás után jegyük túlbillent a lécen, 9 esetben pedig 7-es felé emelték a jegyet. 14 tanár azonban pórul járt, ugyanis kisebb jegyet kapott az óvás elbírálása után. Egyetlen személy esetében pedig nem változott se jó, se rossz irányba a korábban megszerzett jegy.


A végső kép ezek nyomán a következőképp alakult Szatmár megyében: 70 tanárnak nem sikerült 5-ösnél nagyobbat szereznie, 117-nek 5-ös és 7-es között van a jegye, 137 pedagógus pedig 7-est vagy ennél nagyobbat írt a versenyvizsgán. Megyénkben sajnos 10-es osztályzatot senki nem szerzett az idei versenyvizsgán.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: