2018-11-02 11:19:39• hírek • Szatmár.ro

A Szatmár Megyei Csendőrség fiatalokat rekrutál a januárban induló képzésre

A Szatmár Megyei Csendőr-felügyelőség fiatalokat rekrutál a Romániai Csendőrség által 2019 januárjában induló posztliceális képzésekre.

A posztliceális képzéseket a következő félévtől Romániában két helyen indítanak: 350 helyet hirdettek meg a “Petru Rares” Csendőr Altiszti Katonai Iskolában, Falticeni településen. Szintén 350 helyet hirdettek meg a “Grigore Alexandru Ghica” Csendőr Altiszti Katonai Iskolában, Dragasani településen. Mind a két képzésen 6-6 helyet kisebbségi származású jelentkezők számára tartanak fenn.

 

A jelentkezőknek a felvételi eljárás időben való elindításához legkésőbb november 23-ig le kell adniuk a jelentkezést a Szatmár Megyei Csendőr-felügyelőség székhelyén. A jelentkezéshez több pontban összefoglalt feltétel-listának kell megfelelni:

 

  • Román állampolgár és romániai állandó lakcím
  • Írásban és szóban is ismerje a román nyelvet
  • Fizikai képességei 100%-os birtokában legyen
  • Fizikai, szellemi és egészségügyi szempontból is megfeleljen a feladatokra
  • Érettségi bizonyítvánnyal rendelkezzen
  • Megfelelő magaviselettel rendelkezzen és a társadalmi normákkal-, a társas együttélés szabályaival tisztában legyen  
  • Ne legyen büntetett előéletű, ne legyen folyamatban semmilyen rendőrségi eljárás a személyével, mint gyanúsítottal kapcsolatban
  • A már munkaviszonnyal rendelkezők esetében a jelentkezést megelőző 7 évben ne legyen arra példa, hogy a leváltották közszférában betöltött szerepkörből vagy megszüntették az egyéni munkaszerződését fegyelmi okok miatt
  • Maximum 27 évet betöltöttek vehetnek részt a felvételi vizsgán
  • Tetoválással és egyéb testet borító díszítésekkel, ékszerekkel látható helyen ne rendelkezzen
  • Legalább 9-es átlagú tanulmányi eredménnyel rendelkezik a középiskolai évek alatt
  • Nem tanácsolták el oktatási intézményből diszciplináris okokra hivatkozva

 

Pontos információt a jelentkezéssel, a követelményekkel és a felvételivel kapcsolatban a  Szatmár Megyei Csendőr-felügyelőség Humán Erőforrás Osztályán nyújtanak. A következő telefonszámon elérhetőek: 0261/769760. Hétfőtől péntekig reggel 8 és délután 16 óra között várják az érdeklődők hívását.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: