2014-09-18 16:43:22• hírek • Kocsis Zoltán

A Steaua otthon, az Astra Zágrábban kezd

Csütörtökön 24 mérkőzéssel megkezdődik a labdarúgó Európa Liga főtáblás küzdelemsorozata: a címvédő Sevilla a holland Feyenoordot látja vendégül. A sorozatban két román csapat, a Steaua és az Astra is érintett. A kettejük nyitómeccse a csoportjaik egyfajta leképezése is: a Steaua odahaza favoritnak számít a dán Aalborg ellen, míg az Astrára nagyon nehéz meccs vár Zágrábban.

Elsőként az Astra lép pályára, méghozzá a Dinamo Zágráb otthonában. A horvát sorozatbajnok nem ismeretlen a román szurkolók számára, hisz az előző körben kettős győzelemmel (3-1, 2-1) ejtette ki a Petrolult. A Dinamo hazája bajnokságában is magabiztosan menetel, nyolc forduló alatt mindössze egy döntetlent engedtek át a riválisoknak. Az Astra a cseh Slovan Liberec (3-0, 3-2) legyőzése után óriási bravúrt hajtott végre, amikor idegenben szerzett góljának (és győzelmének) köszönhetően kiejtette a Lyont. A horvátok még a Bajnokok Ligájában kezdték a selejtezősorozatot, ahol előbb kiverték a litván Zalgiris Vilniust, majd óriási meglepetésre 2-1-es összesítéssel kiestek az Aalborg ellen.

Az ellen az Aalborg ellen, amelynek aztán APOEL Nicosia állta útját (1-1, 0-4) és amely az Európa Ligába „átesve" a Steaua vendége lesz csütörtök este. Az északiak nincsenek valami jó formában a bajnokságban, ahol hét forduló után az 5. helyen szerénykednek. A keretben a legnagyobb név Niklas Helenius, akiért tavaly nyáron még 1,5 millió eurót fizetett az Aston Villa - egy évvel később pedig visszaküldte kölcsönbe. Thomas Enevoldsen öt évet játszott Hollandiában (Groningen) és Belgiumban (Mechelen), a holland Danny Gorter pedig 141 meccset játszott hazája élvonalában a NAC Breda és az AZ Alkmaar csapataiban. A négy légiós egyike a Feröer-szigeteki Gilli Sörensen - vele találkozhatunk vélhetően a szigetország Magyarország és Románia elleni Eb-selejtezőin.

Ami a két román csapat csoportjait illeti, a Steaua a Dinamo Kijev mellett favoritnak tűnik a továbbjutásra a portugál Rio Ave és az Aalborg kárára, az Astra viszont kívülállónak számít a Dinamo, a Celtic Glasgow és a Salzburg mellett.

A magyar érdekeltségű csapatok közül a kapus Gulácsi Pétert foglalkoztató Red Bull Salzburg a skót Celtic Glasgow együttesét fogadja, míg a Dzsudzsák Balázst soraiban tudó Dinamo Moszkva a Panathinaikosz otthonába látogat.

Az est tartogat néhány fajsúlyos összecsapást is. Ilyennek tűnik az A csoportban a Mönchengladbach - Villarreal, a G csoportban a Sevilla - Feyenoord, valamint a halálcsoportnak számító H (véletlen egybeesés a H, mint halálcsoport) jelű kvartett két meccse: a Lille - Krasznodar és főleg az Everton - Wolfsburg.

Európa Liga, csoportkör, 1. forduló:
A csoport:

Borussia Mönchengladbach -Villarreal 20.00
Apollon Limasszol -FC Zürich 120.00
B csoport:
FC Bruges -Torino 20.00
FC Köbenhavn -HJK Helsinki 20.00
C csoport:
FK Partizan Tottenham Hotspur 20.00 DigiSport3
Besiktas -Aszterasz Tripolisz 20.00
D csoport:
Red Bull Salzburg -Celtic Glasgow 20.00 DigiSport2.hu
Dinamo Zagreb -Astra 20.00 ProTv, DolceSport1, DigiSport1.ro
E csoport:
PSV Eindhoven -Estoril 20.00
Panathinaikosz -Dinamo Moszkva 20.00 DigiSport1.hu,
F csoport:
Karabag -Saint-Etienne 19.00 DolceSport2
Dnyipro -Internazionale 20.00 DigiSport2.ro
G csoport:
Standard Liege -Rijeka 22.05
Sevilla -Feyenoord 22.05 DigiSport1.hu
H csoport:
Lille -Krasznodar 22.05
Everton -VfL Wolfsburg 22.05 Story4, DolceSport2
I csoport:
Young Boys -Slovan Bratislava 22.05
Napoli -Sparta Praha 22.05 DigiSport2.hu, DigiSport3
J csoport:
Steaua Bucuresti -Aalborg 22.05 DolceSport1, DigiSport1.ro
Rio Ave -Dinamo Kijev 22.05
K csoport:
PAOK -Dinamo Minszk 22.05
Fiorentina (olasz)-Guingamp 21.05 DigiSport2.ro
L csoport:
Metaliszt Harkiv -Trabzonspor 22.05
Legia Warszawa -Lokeren 22.05

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: