2015-03-13 15:03:13• hírek • Szatmár.ro

A Stea egyesület földjén dolgoznak majd az utcagyerekek

Szatmárnémeti Városi Tanácsa egy 1439 négyzetméteres területet adott használatba az egyesületnek.

Rendkívüli tanácsülésre ültek össze a városatyák péntek délben. Két megvitatásra és elfogadásra váró tervezet szerepelt a napirenden, az egyik pedig a STEA Egyesülettel kapcsolatos volt. A javarészt utcagyerekek támogatásával, oktatásával és nevelésével foglalkozó civil szervezet kérésére a tanács egy 1439 négyzetméretes, a körtvélyesi városrészen található területet bocsájtott a rendelkezésükre, ahol EU-s finanszírozású projektjüket bonyolíthatják le.

A STEA Egyesület még 2014-ben kért egy 1000 négyzetméter körüli területet a várostól, ahol fóliasátrakat állítanának össze - ezekben utcagyerekek, a szervezet kedvezményezettjei kóstolhatnának bele a mezőgazdasági munkába. A projekt címe: "Társadalmi inklúzió a munka által".

A tanács egyébként most harmadik alkalommal próbál a projekt keretében földterületet adni az egyesületnek: előbb a prefektúra hiusította meg az adományozást, ugyanis az egyesület megváltoztatta volna a terület szerepét. A második területről kiderült, hogy az állami tartalék (rezerva de stat) részét képezte. "Reméljük ezzel a területtel már nem lesz gond. Reméljük, hogy az egyesület meg tudja majd valósítani a céljait" - mondta Maskulik Csaba városi tanácsos.

A földterület átadása azért került be a rendkívüli tanácsülés napirendi pontjai közé, mert a közelgő határidő miatt az egyesület majdnem elvesztette a pályázatban nyert pénzösszeget.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: