2015-08-18 12:38:51• hírek • MTI

A Serie A-ba szerződött, szatmári csapattársa is lesz

Az olasz élvonalban szereplő Bologna leigazolta Vécsei Bálintot, a Budapest Honvéd futballistáját.

A kispesti klub honlapjának keddi beszámolója szerint a 22 éves játékos több évre szóló megállapodást írt alá a Serie A-ba idén visszajutott klubbal, amely rögtön kölcsönadta őt a harmadosztályban érdekelt Leccének.

Vécsei 2008-ban került a Magyar Futball Akadémiára, majd 2011 tavaszán, mindössze 17 évesen debütált a Budapest Honvéd felnőtt csapatában, s azóta már közel száz mérkőzésen lépett pályára.

Vécsei a magyar válogatottban is bemutatkozott, tavaly júniusban Albánia és Kazahsztán ellen kapott lehetőséget.

A hétszeres olasz bajnok Bologna egy év után jutott vissza az olasz élvonalba, Vécsei pedig a klub nyolcadik nyári igazolása. Az egykor szebb napokat is látott Lecce nemrég csődhelyzetet is túlélt, jelenleg a harmadosztályból igyekszik visszakapaszkodni az itáliai labdarúgás magasabb szintjeire. Leccében Vécseinek szatmári csapattársa is lesz: a Torinótól kölcsönkapott Sergiu Suciu ugyanis Szamoslippóról származik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: