2019-03-07 11:59:15• hírek • Szatmar.ro

A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Szatmár megyei kirendeltségének tisztújító ülése

Az RMPSZ Szatmár megyei tisztségeit március 6-án tárgyalta újra a szervezet több száz magyar ajkú pedagógus jelenlétében.

A szerda délutáni alkalommal több száz megyénkbeli, magyar tagozatos tanító és tanár gyűlt össze a Református Gimnázium dísztermében. A Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Szatmár megyei kirendeltségének tisztújító ülésére került sor. A jeles alkalom koordinátora Gál Gyöngyi, az RMPSZ alelnöke volt. Örömmel jegyezte meg, milyen sokan megjelentek, hiszen a díszerem zsúfolásig megtelt.

 

 

A szót elsőként Pataki Csaba, a megyei tanács vezetője vette át. Kissé zavarban érezte magát – így kezdte – mivel a pedagógusokra mindig is felnézett. Munkájukon áll vagy bukik a jövő nemzedék hozzáállása, tudása és erkölcsi értékrendje. Leszögezte, a helyi politikum szívügye a magyar oktatás helyzete. Közösen könnyebb a problémákra megoldást találni, de ehhez mindkét fél erőfeszítéseire szükség van.

 

 

Ezt követően Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye esperese vette át a mikrofont. A köszöntőt 90. Zsoltár 12. versével kezdte, majd egy bibliai példával folytatta. Az Egyiptomban született Mózest az Isten nem véletlenül választotta ki népe vezetőjévé. Az Ószövetség így ír róla: „Az egyiptomiak minden bölcsességére megtaníttatott”. A példa szerint a tanítás feladata, hogy megismertesse és felkészítse a fiatalokat az új, váratlan helyzetekre, az életre.

 

 

Harmadikként a házigazda, Póti Eduárd, a Református Gimnázium igazgatója szólalt fel. Örömmel tölti el, hogy intézményükben került megszervezésre az ülés. Mindig szeretettel fogadják pedagógustársaikat, és készséggel állnak a jó ügy mellé minden esetben, amikor a Szatmár megyei magyar oktatásért tenni kell.

 

 

Kallós Zoltán főtanfelügyelő helyettes pedagógus családból származik – mesélte beszéde elején. Az ismerősök mellett számos új arcot fedezett fel a teremben, akik a Szatmár megyei magyar nyelvű oktatás jövőjéért fáradoznak nap mint nap. Kallós is az összefogásban rejlő erőt méltatta, mely a pedagógus munkaközösség, a politikum és az egyházak csapatmunkájában jöhet létre.

 

 

A közgyűlés tiszteletbeli meghívottja, Burus Siklódi Botond, az RMPSZ vezetője következett. Megdöbbenve látta, mennyien összegyűltek, mennyi mindenkit érdekel a megyei magyar oktatás ügye. Kifejtette, miért fontos az érdekvédelmi szervezet számára a szatmári magyar ügy. Szorgalmazták a szakmai élet, a szakmai szervezet és az oktatás irányítás, illetve az oktatáspolitika találkozását, mely meg is valósult Szatmárnémetiben. A baráti kezek összefonódtak, kapaszkodóra találtak. A helyi RMPSZ csoportot országos szinten az egyik legszervezettebbnek tartja.

 

 

Baranyai Tibor, az RMPSZ Szatmár megyei elnöke meleg szívvel üdvözölte a közgyűlés résztvevőit – ezzel kezdte éves beszámolóját a szervezet munkájával kapcsolatban. A hat oldalnyi 2018-as megvalósítási listából kizárólag a legfontosabbakra tért ki, ezek között említette a hatékony információtovábbításra tett kísérletet. Alapvetőnek ítélte a rendszeres kapcsolattartást és tájékoztatást a szervezet és az oktatási intézmények, valamint a munkaközösség tagjai között. Ebben segítséget kaptak a tanfelügyelőségtől is, hiszen az onnan jövő információk alapján hatékonyabb akciótervet állíthattak össze az iskolák valós igényeihez mérten. Munkájukkal igyekeztek emelni a közoktatás minőségét, melyhez továbbképzéseket indítottak. A szervezet továbbra is a pedagógusközösség munkájának megkönnyítését helyezi tevékenysége fénypontjába.

 

Az alkalom második felében előadások következtek, majd utolsó mozzanatként került sor a tisztújításra.

 

A tisztújító közgyűlés záróakkordjaként megalakult a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Szatmár megyei kirendeltségének 2019-es vezetősége. Az elnöki pozíciót Kallós Zoltán tölti be, tiszteletbeli elnökké Baranyai Tibort avatták. Az alelnöki tisztség Miclaus Juditot és Török Tamást illette. Programfelelősnek Szejke Ottiliát jelölték, titkárnak Héb Ildikót, akik elfogadták a megtiszteltetést.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: