2009-06-25 13:28:58• hírek • Ferenczi Noémi

Bemutatkozott az új elnök

Sajtótájékoztató keretében mutatkozott be az Identitas Alapítvány új elnöke, Szőcs Péter, muzeológus. A szervezők megragadták az alkalmat, hogy az idei Partiumi Magyar Napok Programjáról tájékoztassák a sajtó képviselőit.

Elsőként Csehi Árpád, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke köszöntötte az új elnököt, akinek kinevezését a szervezet Állandó Bizottsága egyhangúan elfogadta. Szőcs Péter, muzeológus egyébként a Szent István Kör elnökeként intenzív kulturális tevékenységet folytat. Kereskényi Gábor, a városi szervezet elnöke is köszöntötte Szőcs Pétert. „Vérfrissítésre volt szükség az alapítvány élén, hiszen láthatóan, Varga Attila, eddigi elnök, elfáradt. Köszönjük az eddigi tevékenységét és sok sikert és lendületet kívánunk az új elnöknek"- zárta köszöntőjét Kereskényi.

Szőcs Péter megköszönte a bizalmat, majd elmondta az alapítvány ma is - úgyanúgy mint létrejöttekor - hiánypótló szerepet tölt be a helyi magyar közösség életében, ennek a szerepnek továbbra is meg kíván felelni.

Szőcs átadta a szót az idei augusztus 28. és 30. között megrendezésre kerülő PMN főszervezőinek. Az előző években a rendezvény a Kossuth-kerti helyszínekre szorítkozott, idén ez másként lesz. Két könnyűzenei koncert lesz a Megyei Múzeum előtti téren, lesznek színházi programok, sportvetélkedők, a fiatalok számára pedig buli valamelyik szórakozóhelyen - magyarázta Magyar Lóránd, a PMN egyik főszervezője.

A fellépőkről és a további programokról Stier Péter számolt be. Az idei PMN sztárvendégei a Takács Tamás Blues Band és Rúzsa Magdi lesznek, de fellép majd Dolli Roll, a Desperado, Maksa Zoltán és zenekara. Lesz népzenei összeállítás, fellépnek a filharmónikusok, lesz bábjáték, kiállítás és még számos szórakoztató program - mondta el előljáróban a főszervező.


Sajtótájékoztató keretében mutatkozott be az Identitas Alapítvány új elnöke, Szőcs Péter, muzeológus
Sajtótájékoztató keretében mutatkozott be az Identitas Alapítvány új elnöke, Szőcs Péter, muzeológus


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: