2010-11-04 19:32:21• hírek • Szatmar.ro

A VSK ellen megszerezte első pontjait a Nagyvárad

Hatalmas várakozással utazott el a Szatmárnémeti VSK férfi kézilabda csapata Nagyváradra a Nemzeti Liga 8. fordulójának keretein belül, hogy aztán egy csalódást keltő döntetlennel térjen haza.

A Nagyváradi VSK csapata ugyanis az idei szezonban eddig valamennyi meccsét elveszítette, ennek következtében tökutolsóként zárta a bajnoki tabellát. A szatmári klubvezetés alaposan rákészült a bajnokira, hisz a csapat már szerdán megérkezett a Körös-parti városba. Őket csütörtökön mintegy 70 szurkoló követte a klub által biztosított ingyen buszokkal. A vendégek drukkerei aztán nem hittek a szemüknek, amikor 2-1-es vezetés után a hazaiak átvették a vezetést és nem is akarták azt kiengedni. Volt rá eset, hogy már öt góllal mentek a nagyváradiak, amiből a szünetre három meg is maradt (17-14).

A pihenő után a szatmáriak kissé összeszedték magukat, 20-19-nél pedig egyenlítési esélyük is adódott, ám Savlovschi nem tudott élni a lehetőséggel. Az egyenlítés aztán csak 24-24-nél az 53. percben jött össze, de az egálról már egyik fél sem tudott elmozdulni..

A tény, hogy első csapatként a VSK nem tudta idén legyőzni a Nagyváradot, nem sok jót ígér a jövő szombati, Tg.Jiu elleni bajnoki előtt.

Nemzeti Liga, 8. forduló:
Nagyváradi CSM-Szatmárnémeti VSK 26-26 (17-14).
A szatmári gólszerzők: Liberţ 7(1x7), Savlovschi 5 (5x7), Szavics 5, Mateaş 4 (1x7), Munea 2, Várady 2, Surducan, Vizsbovszkij 1.
A forduló további programja
péntek: Kolozsvári U-Székelyudvarhelyi HC (DigiSport, 18.00)
szombat: Suceavai Bucovina-Bukaresti CSM
Konstancai HCM-Resicabányai UCM (DigiSport, 19.00)
Steaua-Bákói Ştiinţa
Tg. Jiu-i Pandurii-Temesvári Poli
Brassói Dinamo Municipal-Nagybányai HC Minaur

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: