2015-05-18 16:15:57• hírek • MTI

A PSD felülbírálta a bíróságot, Dragnea maradhat

A Romániában kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) állandó bürója szerint nem követett el korrupciós bűncselekményt a bíróság által korrupcióért elmarasztalt Liviu Dragnea ügyvezető elnök, ezért hétfői ülésén a testület nem fosztotta meg a - lemondását felajánló - politikust párttisztségétől.

Dragnea pénteken már lemondott közigazgatási és regionális fejlesztési miniszteri tisztségéről, miután a legfelső bíróság egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a 2012-es - az akkori államfő leváltásáról kiírt - népszavazással kapcsolatos korrupciós perben.

Márciusban a PSD országos tanácsa határozatba iktatta, hogy megfosztják tisztségeiktől a párt korrupcióval vádolt politikusait. Victor Ponta pártelnök és kormányfő javaslatára akkor a szociáldemokraták elfogadták, hogy nem lehetnek a kormány, vagy a parlamenti házbizottság tagjai azok a PSD-politikusok, akik ellen korrupció gyanújával indult bűnvádi eljárás, elvesztik párttisztségeiket azok, akiket korrupcióért helyeztek előzetes letartóztatásba, akiket pedig jogerősen elítéltek korrupcióért, azokat kizárják a pártból.

Bár Dragneát el is ítélték, az állandó büró szerint őt nem korrupció, hanem egy politikai döntés miatt ítélték el.
Dragneát abban találta vétkesnek a bíróság, hogy politikai befolyásával visszaélve csalásra bujtotta fel a választási bizottságok tagjait az államfő leváltásáról rendezett 2012-es népszavazáson az érvényességi küszöböt meghaladó részvétel elérése végett, ami Traian Basescu leváltásához vezetett volna. A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádirata szerint Dragnea nyomására a 2012-es választási bizottságok - a perben szintén elítélt - tagjai nem létező hívásokra küldtek ki mozgóurnákat, odahamisították a részvételi ívekre a külföldön tartózkodó román vendégmunkások aláírásait, valamint halottak, kiskorúak és a polgári jogok gyakorlásától eltiltott személyek nevében adtak le szavazatokat.

A PSD hétfői tanácskozásáról távozó Victor Ponta viszont azt mondta a pártszékház előtt várakozó újságíróknak, hogy a bíróság az "egész PSD-t elítélte", amiért 2012-ben - akkori liberális koalíciós partnerével együtt - felfüggesztette Basescut az államfői tisztségből. A pártelnök nem először utalt kimondatlanul is arra, hogy szerinte Dragnea valójában egy politikai koncepciós per áldozata, akinek egyetlen bűne, hogy Basescu leváltásra mozgósította a választókat.

Dragnea hétfőn azt mondta, nem zárja ki, hogy történtek szabálytalanságok a 2012-es népszavazáson, csak azt nem érti, neki mi köze ezekhez.

A PSD állandó bürója egy magasabb pártfórumra hárította illetékességét Liviu Dragnea esetleges leváltása ügyében, így a - román kormánypártot de facto vezető - ügyvezető elnök egyelőre megmaradt tisztségében.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: