2013-09-26 19:40:46• hírek • Kocsis Zoltán

A PMN-en kezdődött, tanácsi határozat lett belőle

Összesen tizennégy napirendi pontról határoztak a Szatmárnémeti Városi Tanács tagjai a csütörtöki, rendes havi ülés során. Noha ezek közül a legnagyobb fajsúllyal a Florisal szerződéshosszabbítása rendelkezik, a városatyák több más fontos kérdésben is közös nevezőre jutottak.

A tizennégy pontból egy híján mindet elfogadta a grémium. Maskulik Csaba és Radu Roca alpolgármester javaslatára, az ipari parkban dolgozók ellenvetéseit és nemtetszését figyelembe véve a tanács úgy döntött, nem ad engedélyt egy újabb telefonantenna telepítésére. Míg az ott dolgozók az egészségüket féltik, addig a tanácsosok szerint az sem célravezető, hogy egy nagyobb telekből leválasszanak néhány négyzetmétert egy antenna miatt.

Mint minden hónapban, ezúttal is szerepelt a napirendi pontok között a költségvetés módosítása. A város vezetése a tartalékalapból 350.000 lejt adott a Olimpiának, 170.000 lejt a VSK-nak, 130.000 lejt az Északi Színháznak és további 25.000 lejt a Harag György Társulatnak, amellyel a fennállásuk 60. évfordulóját ünneplő eseménysorozathoz járul hozzá a városvezetés.

Eldőlt az is, hogy a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalnak és az alárendeltségébe tartozó intézményeknek nem kell fizetniük az önkormányzat felügyelete alatt működő Közterület-fenntartó Szolgálatnak reklámplakátok kiragasztásáért - egyik zsebből a másikba szituáció alakult volna ki.

Minden kétséget kizáróan az ülés második legfontosabb határozata megteremtette annak lehetőségét, hogy azok a nyugdíjasok is hozzájussanak a Szatmárnémetin belüli ingyenes tömegközlekedést lehetővé tevő bérlethez, akik örökösödési nyugdíjt kapnak. Az ezt lehetővő tevő folyamat még augusztus végén, a Partiumi Magyar Napokon kezdődött. A politikusokkal való beszélgetés során ugyanis egy idős néni azzal a problémával fordult az RMDSZ-es döntéshozókhoz, hogy ugyan mind életkora, mind jövedelme lehetővé tenné, mégsem kap ingyenes bérletet, mivel neki örökösödési nyugdíja van. Maskulik Csaba frakcióvezető akkor megígérte, utánanéz dolognak, szeptember végére pedig meg is született az erre vonatkozó tanácsi határozat.

Júliusban amúgy mindössze 250, augusztusban pedig 214 személy váltotta ki az ingyenes bérletet, árulta el Maskulik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: