2019-08-26 06:34:44• hírek • Közlemény

A PMN-en is be lehetett szólni a papoknak

Harmadszor jelentkezett Szatmárnémetiben a Szólj be a papnak vitasorozat, ez alkalommal a 18. Partiumi Magyar Napok gazdag kínálatából választhatták a szatmáriak a beszólás lehetőségét.

Szombaton délután fél 5-kor, a Kossuth-kerti ízlésesen berendezett Borudvarban, a Joy színpadon lehetett faggatni a három papot: ifj. Pallai Béla görögkatolikus parókust, Pakot Géza római katolikus spirituálist, jezsuita szerzetest és Rácz Ervin református lelkipásztort. A moderátor Varga Sándor színművész volt.

 

Mind a négyen erre az alkalomra készült pólót viseltek, három pap tehát, kis túlzással, ugyanolyan „miseruhában” ült a közönség elé, már ez egy érdekes látvány volt. A pólón egyébként a rendezvény lógója mellett egy bibliai Ige is szerepelt: “… megadatik nektek abban az órában, hogy mit mondjatok.” (Mt 10,19b)

 

 

Mindenekelőtt azonban a Bízz Band énekelt, dicsérte az Istent, többek között egy témafelvezető dallal: „Ki vagyok én igazán? Hol az igazi hazám? Szimplán, pőrén, meztelen Mennyit ér az életem? Teszem csak a dolgomat, Cipelem a sorsomat, A lelkem mélyén, legbelül Isten alakú az űr!”

 

A beszélgetés témája tehát az identitás volt, melyen a színművész kérdéseire válaszolva először a saját személyes önazonosságukról szóltak a lelki vezetők. Azt követően annak fontosságáról beszéltek, hogy miért szükséges az embereket is rávezetni saját identitásuk megtalálására, és mivel a témán belül adott volt, azt is elmondták, miért fontos a magyarságuk.

 

 

A nézőktől is érkeztek kérdések, melyeket személyesen elmondva vagy egy-egy cetlire írva juttathattak el a címzettekhez a feladók. Kérdeztek cölibátusról, pénzről, keresztes háborúkról, illetve arról, hogyan lehet meggyőzni egy hitetlent arról, hogy higgyen. Az utóbbi kérdésre a válasz, meg kell élni a hitet, az emberek között. Ez éppen Szólj be a papnak kocsmamisszió célja bevinni a keresztyénséget a hétköznapokba… Az emberek hétköznapjaiba.

 

Ez történt a Kossuth-kertben, valaki látva ezt tovább állt, valaki megállt egy pár percre, de olyanok is bőven akadtak, aki végighallgatták a beszélgetést, de ha valakit egy mondat is megfogott, érdemes volt.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: