2012-08-15 12:17:58• hírek • Szatmár.ro

A PMN karaoke-hangja kerestetik

Kossuth-kertben augusztus 24-én estétől kipróbálhatod a hangod a NetMusic és a Szatmár.ro versenyén.

A Net Music zenebolt és a Szatmár.ro hírportál szervezésében ugyanis pénteken 21 órától kezdődik a karaoke verseny előválogatója. Van kedvenc dalod? Már annyiszor hallgattad, hogy a zuhany alatt is azt dúdolod? Nem csak anyud szerint vagy tehetséges? Akkor vélhetőleg itt a helyed. Ragadd meg az alkalom mellett a mikrofont is, és énekeld el a kedvenced, mérkőzz meg a többiekkel, azért, hogy te kerülhess a szombat esti döntőbe.

Szombaton azonban nem csak a karaoke döntőhöz kapcsolódik a zenei program. Augusztus 25-én 12 és 14 óra között a nagysátorban hangszerbemutatóval egybekötött kipróbálási lehetőség van, míg 14 és 16 óra között egy Jam Session részesei lehetnek azok, akik arra járnak. A zenei élmény után az arra elhivatottak 16 és 18 óra között beiratkozhatnak a Roland Music School zeneiskolába.

Ám az este fénypontja a karaoke verseny döntője, ahol kiderül, hogy ki lesz a Partiumi Magyar Napok hangja.

2011-ben Surányi Botond nyerte a karaoke-verseny fődíját

A XI. Partiumi Magyar Napok főszervezője az Identitas Alapitvány és az RMDSZ. Kiemelt támogatók a Szatmárnémeti Városi Tanács és a Szatmár Megyei Tanács. Aranyfokozatú támogató: Autonet, Tarr Beton, No Pardon Pub. Ezüstfokozatú támogatók: Metamob, Rosendahl, Secondtex, Farma Center, Communitas Alapítvány, Solarex Tours, Panatek, Transpink, 2 & 2 Club, SVD Bau, GerBog.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: