2019-02-04 06:28:25• hírek • MTI

A New England Patriots nyerte az 53. Super Bowlt

A New England Patriots nyerte a profi amerikaifutball-liga (NFL) nagydöntőjét, az 53. Super Bowlt, miután 13-3-ra legyőzte a Los Angeles Rams együttesét.

Az atlantai összecsapás a Super Bowlok történetének legkevesebb pontjával záruló mérkőzését hozta. A Patriots története hatodik bajnoki címét szerezte, ezzel az örökrangsor élén utolérte a Pittsburgh Steelerst. Az irányító Tom Bradynek ugyancsak ez volt a hatodik bajnoki címe, ő az első ilyen játékos az NFL-ben.


A New England vezethette az első támadást és a futójátékokkal jól is haladt előre, de a kilencedik nagydöntőjén szereplő Tom Brady rögtön az első passzából eladta a labdát. A Rams ugyanakkor nem élt a lehetőséggel, így újra a riválishoz került a labda. A következő támadássorozat végén már pontokat szerezhetett volna a Patriots, de Stephen Gostkowski 46 yardról mellé rúgta mezőnygól-kísérletét.


A második negyed elején megszerezte a vezetést a New England: Gostkowski 42 yardról már nem hibázott. Az egész első félidőben a védelmek játszották a főszerepet, így a nagyszünetig nem is változott az eredmény (3-0). A Rams első valamire való támadását a harmadik negyed közepén vitte végig, de be kellett érnie Greg Zuerlein 53 yardos mezőnygóljával (3-3).


A negyedik negyed elején is a védelmek domináltak, majd hosszú idő után Brady remek passzokkal juttatta el a támadókat a gólvonalig, onnan pedig a futó Sony Michel megszerezte a mérkőzés első touchdownját (10-3). A Rams az egyenlítés reményében támadhatott, jól is haladt előre, de Jared Goff 4 perc 17 másodperccel a vége előtt eladta a labdát. A hátralevő időben a Patriots futásokkal mezőnygól távolságig jutott, Gostkowski pedig 41 yardról berúgta, amivel bebiztosította a győzelmet.


A Rams bő egy perccel a vége előtt még mindent egy lapra feltéve támadott, de csak Zuerlein kihagyott mezőnygóljáig jutott el.  A mérkőzés legértékesebb játékosa (MVP) az elkapó Julian Edelman lett.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: