2013-10-24 17:57:27• hírek • Kocsis Zoltán

A Nagyváradi Táblabíróság döntött: Szatmárnémetié a filharmónia épülete!

A Nagyváradi Táblabíróság jogerős döntését követően immár biztossá vált, hogy az önkormányzat tulajdonát képezi a Dinu Lipatti Filharmónia épülete. Közel két éves pereskedés végére sikerült pontot tenni a döntéssel.

A Nagyváradi Táblabíróság október 23-án, szerdán hozott 3833-as iktatószámmal ellátott ítélete elutasította a SC Dacia SA fellebbezését, ezzel törvényesnek minősítve a Szatmárnémeti Városi Tanács 2011. november 29-én hozott 261-es számú határozatát. Ezzel gyakorlatilag kimondta, hogy a filharmónia épülete nem tartozik a Pannónia hotelhez, tehát nem képezi Vasile Tantas avasi üzletember vagyonát. Ennek következtében a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal elkezdheti a telekkönyvezési eljárást.

„Az önkormányzat eljárása, mely az épület jogi helyzetének tisztázására irányult, ezennel sikeresen véget ért. Ennek következtében a filharmónia épülete Szatmárnémeti közvagyonát képezi", idézi Dorel Coica polgármestert a szerkesztőségünkbe eljuttatott közlemény.

Mindez szöges ellentétben áll azzal, amit Coica 2013. január 21-én összehívott sajtótájékoztatóján mondott. Akkor többször is elismételte, hogy az önkormányzat elveszítette a filharmónia épületét is, ezért pedig csakis Ilyés Gyula egykori polgármester a felelős.

Megkeresésünkre akkor Ilyés elmondta, a városi tanács 2011. novemberi döntését, mely igyekezett a város tulajdonaként telekkönyvezni az épületrészt, a prefektusi hivatal megtámadta. A döntés hivatalos indoklása szerint a magántulajdon védelmét tartotta szem előtt a prefektúra. Találgatásokra adott azonban okot a tény, hogy Radu Giurca akkori prefektus regnálása alatt néhány hónapig az alprefektusi tisztséget töltötte be az a Samuel Tantas, aki nem más, mint Vasile Tantas egyik fia. Mind Giurcát, mind Tantast az akkor kormánypárti PDL delegálta a tisztségbe...

A filharmóniának otthont adó épületrész jogi helyzete körüli bizonytalanság azonban ennél is korábbra nyúlik vissza. A Pannónia privatizálását 1994-1998 között az Állami Vagyonalap és a Magán Vagyonalap bonyolította, a helyi közigazgatási intézmények kizárásával. A polgármesteri hivatal 1994 és 2005 között három pert is indított a tulajdonjog visszaszerzéséért, ám valamennyit elveszítette. A Pannóniát végül 2006-ban telekkönyvezte a SC Dacia SA, amely aztán eladta jelenlegi tulajdonosának. Ő pedig azt állította, hogy a filharmónia épületrésze is a tulajdonát képezi -  a Nagyváradi Táblabíróság viszont szerdán végre kimondta: nem így van.

„A polgármesteri hivatal 2011. őszén útjára indított eljárása, melyet több tanácsos is vonakodva fogadott, a prefektúra a Közigazgatási Bíróságon támadott meg, és a Kataszteri Hivatal vezetői is kétkedve fogadták, sikeresen végződött. A filharmónia épülete végérvényesen Szatmárnémeti tulajdonába került", írta csütörtökön Facebook-oldalára Ilyés Gyula.

A kérdés csak az, meddig marad a város tulajdonában. A Dinu Lipatti Filharmónia intézményét ugyanis 2013. június 21-i döntésével átvette a megyei tanács, Akkor Adrian Stef tanácselnök és Marcela Papici alpolgármester reményének adott hangot, mely szerint az épület tulajdonjoga körüli vita is hamarosan véget ér, hogy aztán azt is átvehesse a megyei tanács....

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: