2011-07-19 20:17:29• hírek • Kocsis Zoltán

A Nagykároly – Mezőfény bicikliút volt sürgős

Kerékpárúttal kötné össze a Szatmár Megyei Tanács (MT) Nagykároly városát Fény községgel, ennek a projektjét fogadta el a testület a keddi sürgősségi ülésén.

A sietségre pedig az adott okot, hogy Környezetvédelmi Alap július 20.-én, szerdán fogadja a pályázatokat. Mivel Bukarest mostanság az „első leadónak elsőbbsége van" elvet alkalmazza, az MT tagjainak kedden el kellett fogadniuk a projektet ahhoz, hogy szerdán minisztériumban le tudják adni a dokumentumot, magyarázta Csehi Árpád tanácselnök.

A tanácsosok egyhangúlag el is fogadták javaslatot, a Költségvetési Bizottság ugyanakkor azt indítványozta, hogy az útvonalat ki kellene terjeszteni Szaniszlóig. Csehi erre a felvetésre reagálva megígérte: amennyiben megnyerik a támogatást, akkor a kiutalt összegtől és a kivitelezés költségeitől függően megpróbálják elérni Szaniszlót, ami a mostani mintegy tíz kilométeres távot 2-3 kilométerrel hosszabbítaná meg.

Csehi leszögezte, a végcél természetesen az, hogy minél több kerékpárút legyen a megyében, ugyanakkor értetlenségének adott hangot, amiért egy pályázó csak egy pályázatot nyújthatott be.



Az MT elnöke reményének adott hangot, hogy egy ilyen út a munkaadóknak is vonzóbbá teheti a környéket. Példaként megemlítette, hogy a Fényben működő gyár (a Polipol német bútorgyár, szerk.) az ősszel további háromszáz embert kíván alkalmazni és bizony számukra komoly segítséget nyújthat ez a bicikliút, amelyet, abban az esetben, ha a minisztérium megítéli a támogatást, tavasszal kezdhetnek el építeni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: