2019-05-25 05:40:57• hírek • MTI

A NASA ismét megcélozza a Holdat

Megbízást adott a Hold körüli űrállomása meghajtómoduljának elkészítésére a NASA. Ez az első lépés a 2022-re tervezett küldetésnek a Holdra.

A modul megtervezésével és megépítésével a Colorado állambeli Maxar Technologies céget bízták meg. A szerződés 375 millió dollárról szól. A meghajtómodul az első állomása a projektnek, amelynek célja a Gateway űrállomás megalkotása. A Gateway állandó bázisként fog szolgálni a Holdra, valamint a Marsra tartó asztronauták számára.
 

A NASA célul tűzte ki, hogy a következő öt éven belül az Artemis-program keretében ismét űrhajósokat küldjön a Holdra, köztük az első nőt. A Holdon utoljára 1972-ben, az Apollo–17 űrhajóval  jártak amerikai űrhajósok. Az amerikai űrkutatási hivatal bemutatta a héten az Artemis-program részleteit. Az eredeti Hold-missziók az Apollo nevet kapták, Artemis a görög mitológiában Apollo ikertestvére, a vadászat, a vadállatok és a Hold istennője.
 

A programban a tervek szerint nyolc űrhajót indítanak. Az Artemis–1 egy 2020-ra tervezett, legénység nélküli misszió a Hold körül, az Artemis–2 legénységgel a fedélzetén szintén a Hold körül kering majd 2020-ban, az Artemis–3-mal 2024-re emberek lépnek a Hold felszínére. A három űrhajót minden idők legnagyobb rakétája, a Space Launch System juttatja majd fel a kijelölt helyre.
 

Öt további űrhajóval viszik fel az űrbe a Gateway építőelemeit 2022 és 2024 között, magáncégek segítségével.

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: