2012-10-26 16:45:47• hírek • Szatmar.ro

A Montpellier trénere is a VSK-át dicsérte

Tíz gólos vereséget szenvedett fennállása első Európa Kupa-meccsén a Szatmárnémeti VSK női kosárlabdacsapata. A Montpellier elleni 67-77-os eredmény miatt azonban senkinek sincs oka elégedetlenkedni. Becsülettel helytállt a gárda.

Hasonlóképpen gondolhatja Dan Fleseriu mester is, aki szerint fél óráig jól tartotta magát a csapat, a folytatásban azonban hiányzott a tapasztalat. „A statisztikai mutatók alapján a két csapat között elég nagy volt a különbség, de a pályán sikerült kiegyenlítenünk a küzdelmet, és mintegy 30 percig egyenlő ellenfelek voltunk. Sajnos miután a harmadik negyedben felzárkóztunk, a záró játékrészben néhány hiba miatt vesztettünk, ami a tapasztalat hiányának tudható be", mondta.

Az edző kitért Drye és Lucas helyzetére, és azon véleményének is hangot adott, mely szerint a VSK teljesen más csapat lesz a bajnokság rájátszására. „Szükségünk van az ilyenhez hasonló kemény mérkőzésekre, hogy a csapat jobban megedződjön, még erősebb legyen. Most hiányzott Drye és Lucas is, velük a pályán másként lehetett volna. Mindenesetre meggyőződésem, hogy a bajnokság hajrájában egy sokkal jobb csapatot láthat majd a közönség", vélte a szakember.

Fleseriu hozzátette, a két klub gazdasági lehetőségei között nagyobb a szakadék, mint amilyen csütörtökön a pályán volt. „Amíg a franciák egy évben mintegy 12 millió euróból gazdálkodhatnak, addig nekünk ennek az összegnek a 10 százaléka sem áll rendelkezésünkre", árulta el.

A debütálás miatti bátortalanságot, megilletődöttséget emelte ki Orosz Andrea is. „Egy nagyon erős csapat ellen játszottunk, amely a sorozatban még messzire fog jutni. Nekik nagyobb volt a tapasztalatuk, de szerintem a következő mérkőzésen már mi is jobban játszunk majd. A debütálás miatt bátortalanul kezdtük a mérkőzést, de utána fokozatosan belelendültünk, és újoncként a sorozatban helyt is álltunk" - mondta a meccsen hat pontot szerző csapatkapitány.

Elismerően nyilatkozott a VSK-ról Valery Demory is. A franciák edzője azonban nem mulasztotta el hozzátenni, hogy milyen hosszú utat kellett megtenniük Szatmárnémetiig. „Elég nehéz találkozó volt. Hosszú utat kellett megtennünk, hiszen Párizsban és Bukarestben is meg kellett állnunk. A VSK jó csapat, és újonc létére nagyszerűen játszott, a játékosai felvették a ritmust. A hajrában a nagyobb tapasztalat és a tudás döntött a javunkra ", állapította meg.

A VSK legközelebb vasárnap lép pályára, a bajnokság 7. fordulójában a Craiovát látja vendégül a 13.00 órakor kezdődő találkozón. A déliek eddigi idei mérlege ötven százalékos: legyőzték a Rapidot, az Olimpiát és a Sportult és kikaptak a Temesvártól, a Targovistétől és a Gyulafehérvártól. A forduló rangadóján szombaton este az aradiak a a címvédő Târgoviştét fogadják.

Nemzeti Liga, 7. forduló:
szombat: Brassói Olimpia-Bukaresti CSM Sportul Studenţesc
Bukaresti Olimpia-Alexandriai Teleorman
Nagyváradi CSU-Gyulafehérvári CSU
Rapid-Sepsiszentgyörgyi Sepsi SIC
Aradi BC ICIM-Târgoviştei CSM
Vasárnap: Szatmárnémeti VSK-Craiovai CSM.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: