2011-02-15 10:43:09• hírek • MTI/Kocsis Zoltán

A Milan megtörné a brit átkot

Kedden két találkozóval megkezdődik a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntője, a nap slágermérkőzését a San Siro Stadionban játsszák, ahol olasz-angol derbire, azaz az AC Milan-Tottenham Hotspur összecsapásra kerül sor.

A két együttes legutóbb 39 évvel ezelőtt találkozott egymással a nemzetközi porondon, akkor az 1972-es UEFA Kupa elődöntőjében a Tottenham örülhetett, majd a fináléban a szintén angol Wolverhampton Wanderers felett is diadalmaskodott.

A milánóiak kifejezetten gyenge hazai mérleggel rendelkeznek, ugyanis legutóbbi nyolc BL-összecsapásukból mindössze egyszer tudtak nyerni a San Siro Stadionban. Tavaly a sorozat ugyanezen szakaszában a szintén angol Manchester United győzött a Milan otthonában, egy évvel korábban pedig az Arsenal távozott győztesként a lombardiai futballszentélyből.

A Tottenham a csoportküzdelmek legeredményesebb csapata volt, összesen 18 alkalommal talált be, ráadásul az utolsó öt összecsapásán mindig legalább három gólt szerzett. Ebben a szezonban már játszottak Milánóban, igaz, akkor a címvédő Internazionale ellen, és egy fantasztikus mérkőzésen 4-3-ra kikaptak. A mostani találkozón ugyanakkor sérülés miatt nem lesz ott az akkor mesterhármast jegyző walesi szélső, Gareth Bale, valamint Younes Kaboul, Ledley King és Tom Huddlestone, míg Rafael van der Vaart, Luka Modric és Peter Crouch sem teljesen egészséges.

Ami a hazaiakat illeti, a hétvégén hosszú kihagyás után már játszott Clarencs Seedorf és Alessandro Nesta, az angolok elleni találkozóra pedig Ignazio Abate és Rodney Strasser is felpült, Gianluca Zambrotta, Massimo Ambrosini, Andrea Pirlo, Filippo Inzaghi, Daniele Bonera és Kevin-Prince Boateng viszont továbbra is maródi. Ráadásul a téli szerzemények közül Urby Emanuelson, Mark van Bommel és Antonio Cassano nem léphet pályára a BL-ben. Leginkább utóbbi hiánya okozhat gondot.


Ibrahimovicon nagyon sok múlhat kedd este
Ibrahimovicon nagyon sok múlhat kedd este


 

A másik keddi találkozón a spanyol Valencia a német Schalke 04 együttesét fogadja. A Valencia és a Schalke az európai kupaporondon négyszer találkozott egymással, mindkét együttes egy-egy alkalommal nyert, két összecsapás pedig döntetlennel zárult. Legutóbb 2007-ben, a BL csoportkörében két mérkőzésükön összesen egy gól született, akkor a spanyolok nyertek Németországban, a valenciai meccs pedig gólnélküli döntetlennel zárult. Ezt megelőzően 1997-ben, az UEFA Kupa negyeddöntőjében csapott össze a két gárda, s akkor a végül továbbjutott Schalke otthon 2-0-ra nyert, a visszavágón pedig 1-1-es döntetlent ért el.

A Valencia az európai kupasorozatokban a legutóbbi 15 hazai mérkőzéséből csak egyet veszített el, tavaly szeptemberben, a Manchester Uniteddel szemben. A német csapatok ellen ugyanakkor nem túl fényes a spanyol alakulat mérlege: a legutóbbi öt alkalommal egyetlen hazai összecsapáson sem tudott győzni német riválissal szemben. A középpályás David Albelda ötvenedik BL-mérkőzését játszhatja kedden.

A Schalke a legutóbbi, idegenbeli találkozóján 2-1-re legyőzte a portugál Benficát, azt megelőzően azonban vendégként sorozatban hat BL-meccsen még gólt sem tudott szerezni. A gelsenkircheni együttes spanyol csatára, Raúl 68 gólnál jár az európai kupaporondon, s az utóbbi 14 szezon mindegyikében szerzett legalább egy gólt.

A hazaiak biztosan nem számíthatnak az eltiltás miatt hiányzó David Albeldára, míg Vicente Rodriguez és Juan Mata lábadozik. A vendégeknél Kirjakosz Papadopulosz, Christian Pander és Christoph Moritz nincs bevethető állapotban.


Miután elhagyta a Real Madridot, először lép pályára spanyol földön Raul
Miután elhagyta a Real Madridot, először lép pályára spanyol földön Raul


Kedden egy mérkőzést rendeznek az Európa-liga 16-os döntőiből is: a csoportkörben a címvédő Atletico Madridot kiejtő Arisz Szaloniki a angol Manchester Cityt fogadja. A görögöknél a télen edzőváltás történt, a sikerkovács Hector Raul Cuper a gyengébb eredmények miatt távozott, helyét a spanyol Pedro Capella vette át. A keretben is történt némi változás, Toni Calco az olasz Parmához igazolt, érkezett viszont az argentin Raul Bobadilla a Mönchengladbachtól, a mexikói Nery Castillo pedig a Sahtart Doneycktól. Az angoloknál egy jelentős változás történt: Emmanuel Adebayort sikerült kölcsönadniuk a Real Madridnak, helyette pedig leigazolták Edin Dzekót a Wolfsburgtól.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:
AC Milan -Tottenham Hotspur 21.45 TV2, TVR1
A várható kezdőcsapatok:
Milan: Christian Abbiati - Massimo Oddo, Thiago Silva, Alessandro Nesta, Luca Antonini - Gennaro Gattuso, Mathieu Flamini - Clarence Seedorf, Robinho, Pato - Zlatan Ibrahimovic
Tottenham: Heurelho Gomes - Vedran Corluka, Michael Dawson, William Gallas, Benoit Assou-Ekotto - Aaron Lennon, Wilson Palacios, Steven Pienaar, Niko Kranjcar - Peter Crouch, Jermain Defoe
Valencia - FC Schalke 04 21:45 DigiSport.hu
A várható kezdőcsapatok:
Valencia: Vicente Guaita - Bruno Saltor, Marius Stankevicius, Ricardo Costa, Jordi Alba - Hedwiges Maduro, Mehmet Topal - Joaquin, Tino Costa, Pablo Hernandez - Roberto Soldado
Schalke: Manuel Neuer - Atsuto Uchida, Benedikt Höwedes, Christoph Metzelder, Lukas Schmitz - Jose Manuel Jurado, Anthony Annan, Peer Kluge, Jefferson Farfán - Raúl, Klaas-Jan Huntelaar

Európa-liga:
Arisz Szaloniki - Manchester City 19.00 Sport.ro, DigiSport.hu

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: