2012-12-08 17:40:25• hírek • Szatmár.ro

A Mikulás szombat délután érkezett meg az Autonethez

Kétszázötven gyermeket ajándékozott meg a nagy szakállú az ünnepváró rendezvény keretében.

Az Autonet Import kft. minden évben nagyszabású Mikulás- és Karácsonyváró rendezvényt szervez a cég dolgozóinak gyermekei számára. Idén december 8-án, azaz szombat délután került sor erre. Az esemény alkalmával több mint kétszázötven gyermek vette birtokba a cég szatmárnémeti székhelyének tágas előterét.

A szülők és gyerkőcök számos foglalkozáson vehettek részt 15 órától: lehetett mézes süteményt, ajtó és asztali díszt, karácsonyfa-díszeket készíteni - utóbbiak közül néhány felkerült a cég nagy karácsonyfájára. A Züm-Züm játszóház szervezésében volt arcfestés is, a résztvevők bábelőadást is figyelemmel követhettek, így szinte repült az idő a várva várt pillanatig, a Mikulás érkezéséig.

A gyerekek nagy izgalommal fogadták az ajándékokkal érkező öreget, aki az édesség-csomagért cserébe verset, éneket kapott a bátrabb gyermekektől. Összesen több mint 250 gyermek egész évi jó viselkedését jutalmazta most a Mikulás és megígérte: a jó gyermekekhez jövőre is ellátogat.

A Mikulás ellátogatott az Autonethez szombat délután

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: