2008-12-05 15:39:15• hírek • Szatmár.ro

A Mikulás legendája

Szent Miklós az egyik legismertebb szent a világon. Születéséről kevés információ maradt fenn, személyét inkább legendái kapcsán ismerhetjük meg.

Megszámlálhatatlan azon történeteknek a száma, amelyek a segíteni siető Miklósról szólnak, különösen gyermekek irányában. Legendái, melyekben gyakran ment meg gyerekeket, már a 13. századi Legenda Aureában is feltűntek.

 

Elterjedt ugyanakkor az a felnőttkori történet is, amelyik leírja, hogy amikor megtudta, hogy az egyik szomszéd nagy szegénysége miatt nyilvánosházba akarja adni három lányát, a következőképpen segített rajtuk: éjnek idején a nyitott ablakon át bedobott egy erszény pénzt, és így először a legidősebb, majd hasonló, ,,égből jött'' segítségek után a másik két lány is tisztességgel férjhez mehetett. A legismertebb gyermekmentő történet, viszont három kisfiú feltámasztásáról szól: Egy gonosz vendéglős elcsábított három iskolás fiút, majd megölte őket, és mint a húst szokás, só közé egy hordóba rejtette a holttestüket. Miklóst egy angyal figyelmeztette az esetre, mire ő megjelent a vendéglős házánál, föltámasztotta a gyermekeket és megbüntette a bűnöst.

Így történhetett meg az, hogy az idő múlásával Szent Miklós személye egyre ismertebb és kedveltebb lett, nemcsak a gyerekek körében. Keleten, Myra városában és Konstantinápolyban Miklós püspököt a 6. században már tisztelték. Myrából és konstantinápolyi sír-templomából terjedt el tisztelete az egész görög, szláv illetve orosz egyházban. Kappadókia tartományának falusi templomaiban, általában más szentek társaságában mint orvost, de legtöbbször mint a tengerészek védőszentjét ábrázolják. A régi Oroszországban különleges tiszteletet tanúsítottak iránta: az ország fő patrónusa lett. A latin egyházban -- a dél-itáliai területtől eltekintve -- lassan és később terjedt el tisztelete.

A késő középkor óta Miklós püspököt a tizennégy segítő szent közé sorolják. Számtalan templom, társulat és foglalkozás patrónusa (tanulók, gyermekek, leányok, hajósok, foglyok, pékek, kereskedők, gyógyszerészek, jogászok). A bizánci és a kopt rítusban temetése napját, december 6-át tartják számon ünnepként. Nyugaton a 10. század óta ünneplik ezt a napot. Így mi is minden december 6 -án várhatjuk, hogy velünk is csodát tegyen, akár mint a szegény ember három lányának: bedobjon egy teli erszényt az ablakon.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: