2019-10-26 12:44:30• hírek • MTI

A Microsoft nyerte a Pentagon 10 milliárd dolláros informatikai pályázatát

Kisebb meglepetésre a Microsoft információtechnológiai óriásvállalat nyerte meg az amerikai védelmi minisztérium 10 milliárd dolláros informatikai pályázatát, noha szakértők előzetesen egy másik amerikai nagyvállalatot, az Amazont tartották legesélyesebbnek a felhőalapú rendszer fejlesztésére.

A Pentagon péntek éjjel jelentette be döntését a 10 évre szóló pályázatról. A Microsoft és az Amazon mellett olyan óriásvállalatok voltak a pályázók között, mint az Oracle és az IBM. Mark Esper védelmi miniszter a héten jelezte, hogy nem vesz részt az elbírálásban, mert a fia az IBM munkatársa.
 

A JEDI (Joint Enterprise Defense Infrastructure) nevű projekt keretében titkosított adatok garmadáját fogják tárolni és kezelni, lehetővé téve az amerikai hadsereg számára a mesterséges intelligencia alkalmazását képességei fejlesztésében, amelyet szakértők kulcsfontosságúnak tartanak az amerikai haderő fölényének megtartásában.
 

Elemzők már többször kritikával illették a minisztérium számítástechnikai infrastruktúráját, és a felújítását sürgették, hozzátéve: az adatfeldolgozás és -kezelés jelenleg sokkal gyorsabban zajlik a magánszektorban. Egybehangzó vélemények szerint a pályázaton az Amazon volt a legesélyesebb. A cég az első számú szereplő a felhőalapú szolgáltatások terén: 48 százalékát birtokolja a piacnak a 16 százalékos részesedéssel második Microsoft előtt.
 

Egyes vélemények szerint a döntési folyamatban szerepet játszhatott, hogy Donald Trump amerikai elnök többször is bírálta az Amazont, valamint annak tulajdonosát, Jeff Bezost, aki a Trump-kormányzattal kritikus lap, a The Washington Post tulajdonosa is. A Fehér Ház épp a héten mondta le a tekintélyes lapra szóló előfizetését.
 

Az Amazont meglepte a Pentagon döntése – közölték. Közleményében a védelmi minisztérium hangsúlyozta, hogy a pályáztatás törvényes és tisztességes volt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: