2015-01-23 14:31:36• hírek • Szatmár.ro

A Mesék földjére vittek el a diákok

A Balcescu-Petőfi Általános Iskolában tartották meg az idei Mesék földjén mesemondó versenyt.

A LiterArt Magyartanárok Egyesülete immár sokadik alkalommal szervezte meg a vetélkedőt, amelyen V.-XII. osztályos diákok vettek részt. A feladat természetesen az volt, hogy mesét mondjanak a kisebb és nagyobb diákok, lehetőleg minél kifejezőbben, a népi mesemondók stílusában.

Érdekesség, hogy a mesemondó verseny megyei szakaszával egyszerre szervezték meg a megyei balladamondó és éneklő versenyt is. Mindkét "mezőnyt" ugyanaz a zsűri halgatta meg és pontozta.

A balladaéneklők között első helyezett lett Koch Krisztina Vanessza (Kalazanczi Szent József Római Katolikus Líceum, felkészítő: Kiss Hajnalka és Jónucz Alfonz), a második helyen pedig Farkas Annabella (Szatmárnémeti Református Gimnázium, felkészítő: Lovász Erzsébet) végzett - ők jutottak tovább a verseny országos szakaszára.

A balladamondók első helyezettje Győrfi Tamás (Szatmárnémeti Református Gimnázium, felkészítő: Varga-Bressel Christiane), a második pedig, s ezzel szintén továbbjutó Örmény Márk (Kalazanczi Szent József Római Katolikus Líceum, felkészítő: Kiss Hajnalka) lett.

A Mesék földjén mesemondóversenyen a legkisebbek - V.-VI. osztályosok - között a következő sorrend alakult ki:

1. Szabó Boglárka (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő: Szász Anikó)
2. Kánya Réka (Szatmárnémeti Református Gimnázium, felkészítő: Lovász Erzsébet)
3. Volosin Csenge (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő: Heinrich Andrea)

A VII.-VIII. osztályosok versenyének dobogós helyezettjei:

1. Rózsa-Molnár Friderika (nagykárolyi 3-as Számú Általános Iskola, felkészítő: Fazakas Erika)
2. Scheitli Krisztina (Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum, felkészítő: Heinrich Andrea)
3. Oroszi Dániel (egri Csűry Bálint Általános Iskola, felkészítő: Jáger-Péter Mónika).

A IX.-XII. osztályosok eredményei:

1. Gáti Gábor (Szatmárnémeti Református Gimnázium, felkészítő: Lovász Erzsébet)
2. Szabó Róbert (Kölcsey Ferenc Főgimnázium, felkészítő: Fehér Laura)
3. Győrfi Tamás (Szatmárnémeti Református Gimnázium, felkészítő: Varga-Bressel Christiane)

Mesék földjén - megtartották a vetélkedőt

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: