2017-05-04 09:41:12• hírek • MTI

A ManU ellen folytatná történelmi szezonját a Celta Vigo

Jó formában várja a Manchester United a Celta Vigo elleni elődöntőt a labdarúgó Európa Ligában, a párharc első mérkőzését csütörtökön a Balaídos Stadionban rendezik.

A Vörös Ördögök - akik nem számíthatnak a térdműtéten átesett Zlatan Ibrahivomicra - 11 térmérkőzés óta nem kaptak ki, a hétvégén pedig klubrekordot jelentő 25. bajnoki találkozójukat vívták meg veretlenül. A Celta viszont legutóbbi három összecsapását elvesztette, ám az angolok spanyol játékosa, Juan Mata így sem számít könnyű párharcra.
    
"Túlzás nélkül állíthatom, a Celta azok közé a csapatok közé tartozik, amelyek a legjobb futballt játsszák Spanyolországban, és nem csupán ebben a szezonban" - idézi a klub honlapja a 29 esztendős középpályást, aki hozzátette, csak maximális teljesítménnyel lehet legyőzni a galíciaiakat.
    
A manchesteriek a Premier League-ben még versenyben vannak Bajnokok Ligája-indulást érő helyért, hátrányuk egy pont a negyedik, már BL-selejtezőt jelentő pozícióban lévő, városi rivális Cityvel szemben. A Celta viszont csak akkor szerepelhetne a következő idényben is európai porondon, ha megnyeri az EL-t, ez esetben a BL-ben indulhatna. A két csapat ezt megelőzően nem találkozott egymással.
    

Némileg szokatlan időpontban, szerdán rendezték az Európa Liga első elődöntőjét, amelyen az Ajax Amszterdam az Olympique Lyont fogadta. A találkozót azért nem a megszokott csütörtöki játéknapon rendezték, mert akkor Hollandiában nemzeti ünnep, az Emlékezés Napja lesz.

A változtatás a jelek szerint a hazaiaknak jött be, mivel az Ajax fölényes, 4-1-es győzelmet aratott. A meccs egyik hőse a Burkina Fasó-i Betrand Traoré volt, aki amellett, hogy a 25. percben fejjel megszerezte a vezetést, majd a 71. percben ballal beállította a végeredményt, a 34. percben gólpasszt adott Kasper Dolbergnek. A találkozó másik hőse pedig a hazaiak másik afrikai támadója, Hakim Zijeh (fotó), aki Traorénak adott két gólpassza mellett Amin Younest is ideálisan szolgálta ki, a libanoni származású német pedig nem hibázott. Ezzel a marokkói lett az első, aki az EL történelme során egyetlen meccsen három gólpasszt tudott adni az elődöntőben. A franciák találatát Mathieu Valbuena jegyezte a 66. percben.

Érdekesség, hogy a holland csapat legutóbb 1995-ben szerzett négy gólt egy európai kupa elődöntőjében, akkor Louis van Gaal legendás tanítványai 5-2-re ütötték ki a Bayern Münchent. Akkor meg is nyerték a sorozatot, 1-0-ra legyőzve a címvédő Milant a döntőben.

Az EL fináléjának május 24-én a svédországi Solna ad majd otthont.
 
Európa Liga, elődöntő, 1. mérkőzések:
Celta Vigo
(spanyol)-Manchester United (angol) 22.05
szerdán játszották:
Ajax Amsterdam (holland)-Olympique Lyon (francia) 4-1

gólszerzők: B. Traoré (25., 71.), Dolberg (34.), Younes (49.), illetve Valbuena (66.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: