2019-11-14 13:40:40• hírek • Szatmár.ro

A Magyar Nyelv Napját ünnepelték meg a Rákócziban

A szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskolában idén is – mint eddig minden évben – megemlékeztek november 13-ról, a Magyar Nyelv Napjáról.

 

„Nyelvében él a nemzet.” – fogalmazta meg Kőváry László erdélyi történetíró és lapszerkesztő az 1842-ben megjelent kötetében, amely a Székelyföld minden táját, helységét mutatja be, romantikus lelkesedéssel.
 

A Rákóczi Ferenc Általános Iskola 5–8-os tanulói magyartanáraik, Rus Annamária és Tivadar Melinda irányításával több órát felölelő foglalkozások keretében szereztek személyes tapasztalatokat, élményeket a magyar nyelvről, a szókincs gazdagságáról.
 

Kedden az osztályok tanulói kiválasztották a számukra legkedvesebb magyar szót, amely vagy hangzása vagy pedig jelentése miatt volt fontos számukra. Ezeket a szavakat leírták egy előre megszerkesztett magyar motívumos szókártyára, majd mindegyik az osztály közös plakátjára került fel.



Szerdán, a magyar nyelv napján játékos online vetélkedőn vehettek részt a diákok, próbára téve ismereteiket nyelvi játékok, hungarikumok, magyar mesék, irodalom, földrajzi nevek témakörökben. Igazán hangulatosan teltek az órák, sok-sok nevetéssel.
 

Csütörtökön csoportmunkára került a sor, ahol a már előre összegyűjtött szókártyák felhasználásával verseket kellett írniuk a csapatoknak, ezeket pedig az osztály plakátjára írták/ragasztották fel a diákok.
 

A foglalkozások során beigazolódni látszott: „A nyelv él, lüktet, fejlődik. Folyton-folyvást növekszik, mint az eleven köntös. Sohasem készül el.” (Abécé a nyelvről és lélekről – Kosztolányi Dezső).
 

Sok-sok élménnyel, nevetéssel gazdagodott minden diák és tanáraik egyaránt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: