2008-03-25 14:16:58• hírek • István Löchli

Együtt a bűnözés ellen

 Négy ország küldöttei vettek részt a Román Rendőrség Napján megrendezett ünnepségen.

Március 25-én országszerte ünnepségekre került sor a Román Rendőrség Napja alkalmából, ugyanis e napon, 1822 március 25-én adta át Grigore Dimitrie Ghica uralkodó a rendőrség hivatalos zászlaját az akkori rendőrfőnöknek.

Ez alkalomból a szatmárnémeti rendőrség is különleges megemlékezéssel készült a Dinu Lipatti Filharmóniában, melyen négy ország rendőrségének küldöttei, hollandiai, ukrajnai, szlovákiak és magyarországi rendőrfőnökök is részt vettek. Az ünnepségen részt vett Ilyés Gyula polgármester és Szabó Károly szenátor is.

Ez alkalomból több mint 200 olyan rendőr részesült kitüntetésben, akik nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy évről évre csökkenőfélben van a bűnözés Szatmár megyében.

A vendégek köszöntőikben elmondták, nagy megtiszteltetésnek vették a Szatmár megyei rendőrség meghívását, azonban nagy problémát jelent az országok közti csempészet elburjánzása, és ez ellen csak közös összefogással, együttes erővel lehet fellépni. Amint azt Dr. Kovács Sándor, a Szabolcs- Szatmár- Bereg megyei rendőrfőkapitány az ünnepségen elmondta, a román rendőrség az elmúlt időszakban óriási munkát tudott véghezvinni, de még sokat kell tenni annak érdekében, hogy a két ország határszakaszán megszűnjön a bűnözés. "A Magyar Köztársaság valamint a Románia rendőrségének közös kapcsolata már jó alapokkal rendelkezik, de ahhoz, hogy megoldásra kerüljenek a jelenlegi problémák, mindenképpen szükség még szorosabb kapcsolatot kialakítani, már csak azért is, mert biztosra vehető, hogy hamarosan Románia is csatlakozni fog a Schengeni övezethez. Ez viszont újabb problémát fog jelenteni, hiszen a bűnözők előtt is megnyílik a határ." - mondta az ünnepségen Dr. Kovács Sándor rendőrfőkapitány. 

 


 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: