2012-06-25 20:28:59• hírek • mti

Megkezdik a B-Max gyártását

Az első kompakt egyterűek szeptemberre készülnek el, az idén összesen 60 ezer darabot szerelnek össze a modellből a romániai üzemben. Az amerikai autógyártó évi 170 ezer darabra akarja felfejleszteni a termelést, amelynek 90 százalékát exportra szánják.

Romániában már március óta, speciális ejtett áron rendelhető a modell, A gyártó arra számít, hogy az autó töréstesztje során a legmagasabb, ötcsillagos biztonsági besorolást kapja meg Euro NCAP-tól. A B-Max-okat a tervek szerint kizárólag Romániában gyártják.

A Craiova-i autógyárat 1976-ban építették, 1991-ig - Citroen-liszensz alapján - itt gyártották a (Dacia után) másodikként megjelent román autómárkát, az Oltcitot. 1994-től 2006-ig a dél-koreai Daewoo gyártott személygépkocsikat. A román állam 2006-ban vásárolta vissza a többségi részvénycsomagot. A Ford 2007-ben 57 milliót ajánlott az Automobile Craiova 72,4 százalékos részvénycsomagjáért, majd 2009-ben a SIF Oltenia befektetési alaptól is megvásárolta a cég részvényeinek további 22 százalékát.

Az üzem napi 350 darabos gyártókapacitásának csúcsra járatását a kompakt egyterű B-Max modell sorozatgyártásától remélik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: