2013-02-20 16:37:48• hírek • Póti Orsolya

Kevés szakképzett személyzettel működik a gyermekvédelmi igazgatóság

Marcela Pop, a Szatmár Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság gazdasági igazgatója és Octavian Apan nemrégiben kinevezett igazgató február 19-én sajtótájékoztató keretében mutatta be az intézmény által nyújtott szolgáltatásokat, valamint a 2013-as évre kitűzött céloktól is beszámolt.

A megyei szociális és gyermekvédelmi igazgatóság égisze alatt összesen 25 központ működik a megye különböző településeiben. Ebből 13 az árva, illetve rossz körülmények között élő gyerekek biztonságát támogatja, a többi pedig a fogyatékossággal élő felnőttek, vagy a rászorulók számára létesült.

Az intézmény egy krízisközpontot, két rehabilitációs központot és egy baba-mama központot is működtet, azonban nagyon kevés szakképzett személyzettel működik - tudtuk meg Poptól. Az 1054 meghirdetett állásból 211 maradt betöltetlenül.

„Szükségünk lenne még pszichológusokra, logopédusokra, szociális asszisztensekre és gondozókra, de mivel ez nem egy könnyű hivatás és a fizetés sem motiváló, így jelentkezők hiányában vagyunk" - magyarázta Pop.

Az elmúlt év végén a központ fennállásának 15 éves évfordulója alkalmából megrendezett nyílt napok keretében népszerűsítették a különféle szolgáltatásokat és mutatták be az intézményekben zajló tevékenységeket azért, hogy ezekről minél szélesebb körben tudomást szerezzenek.

Mint megtudtuk, az igazgatóságnak közel 1.600 kedvezményezettje van, melyből 1125 gyerek és 445 fogyatékos felnőtt. A fogyatékos felnőttek száma nőtt a 2011-es évhez képest, viszont a fogyatékos gyerekek száma valamelyest csökkent - derült ki a sajtótájékoztatón bemutatott felmérésből.

Az intézmény révén 450 gyermek él nevelőszülőknél, 282 gyermek rokonoknál és 57 gyermek idegen családoknál. A nántűi „Roua" Árvaházban 2012 decemberében 47 gyermeket tartottak nyilván, a Halmiban működő „Floare de Colt" Árvaháznak pedig 54 lakója van.

Az igazgatóság tavaly költségvetése csökkent a 2011-es évihez képest. Az 59.826 lejből 14.540 lejt a gyermekvédelmi szolgáltatásokra fordítottak, 9.413 lejt a fogyatékossággal élő felnőttek számára kialakított központok fenntartására szántak, 35.873 lejt pedig a fogyatékossággal élő személyeket támogatták.

Octavian Apan, az igazgatóság új vezetője a 2013-as évre szóló célkitűzésekről is beszámolt, illetve az intézmény eseménynaptárát is bemutatta. Az igazgatóság célja elsősorban a meglévő kapcsolatok ápolása és újak kiépítése, valamint a lakosság konkrét problémáinak felmérése és a szolgáltatások minőségének javítása.

„Idén ingatlanfejlesztésekbe is fektetünk, ugyanis célul tűztük ki a „Cristiana" Központ felújítását, egy villámhárító felszerelését a Szent Anna Központban, illetve az elektromossági hálózat javítását és a kültéri világítás fejlesztését az „Alexandru" és a „Sansa" Központokban. Terveink között szerepel egy tűzjelző rendszer, kilenc hőközpont, egy alacsony nyomású gőzkazán és új biztosítéktáblák beszerzése" - magyarázta az igazgatónő.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: