2015-07-03 00:28:00• hírek • MTI

A Loki behúzta, a Fradi elpuskázta, az MTK lenullázott

Felemásan kezdtek a magyar és a román csapatok az Európa Liga első selejtezőkörében. Amíg a Debrecen hozta a papírformát és hazai pályán 3-0-ra legyőzte a montenegrói Sutjeska Niksics együttesét, addig a Ferencváros jó kezdés után elkezdett fölényeskedni a holland másodosztályú Go Ahead Eagles vendégeként és végül be kellett érni az 1-1-es döntetlennel. Az MTK gól nélküli döntetlennel zárt odahaza a szerb Vojvodina ellen, míg a Botosani 1-1-re szintén otthon a grúz Chinvali ellen.

Az esélyeknek megfelelően a Debrecen kezdeményezően lépett fel a találkozó elején a Sutjeska Niksic ellen, és erőfeszítése hamar eredményre vezetett, mert Mihelic bő negyedóra elteltével bevette a montenegrói kaput. A középpályás a vendégek kapusának rövid felszabadítását emelte kapásból, jó 30 méterről az üres kapuba. A folytatásban kiegyenlített játék volt a pályán, sőt Verpecz kétszer is nagy bravúrral védett, így a hajdúságiak megőrizték előnyüket a szünetig.

A folytatásban eleinte mezőnyjátékkal telt az idő, majd a Debrecen fokozatosan egyre nagyobb fölénybe került, és ez helyzetekben is megmutatkozott. Kondás Elemér együttese aztán Dusan Brkovic és Ibrahima Sidibe révén három perc alatt két gólt szerezve magabiztossá tette előnyét, és ezzel igen jó helyzetből várhatja a visszavágót.

Remekül kezdett a Ferencváros is a Go Ahead Eagles vendégeként, ugyanis Gera góljával már a negyedik percben vezetést szerzett. A holland élvonalból az elmúlt idény végén búcsúzott vendéglátó együttes - amelyből a kiesés után több meghatározó futballista is távozott - nem jelentett komoly veszélyt Dibusz kapujára, sőt, inkább a zöld-fehérek előtt adódtak lehetőségek. Közvetlenül a szünet előtt mégis egyenlített a holland csapat, Vriends egy szöglet után volt eredményes.

A fordulást követően egy darabig a lendületben lévő hazaiak irányították az összecsapást, de nem tudtak komoly helyzetet kialakítani. A folytatásban ismét a Ferencváros került mezőnyfölénybe, ám a helyzetek itt is elmaradtak. A 88. percben Busai dönthette volna el az összecsapást, de elképesztő ziccerben hibázott, az ellentámadásból pedig Dibusz mentette meg a döntetlent.

A Budapesten a mérkőzés elején az MTK volt aktívabb, néhány kisebb helyzete is akadt, ám igazán nagy veszélyt nem tudott kialakítani, elsősorban a mezőnyben folyt a játék. A 38. percben Torghelle Sándor passza után Marek Strestík lőtt a kapuba, ám lesről indult, így a játékvezető nem adta meg a gólt. A szünet előtt Torghelle jobb oldalról, háttal vágta középre a labdát, az érkező Varga Szabolcs a kapuval szemben nyolc méterről lőhetett tisztán, ám rosszul találta el a labdát, amely így kapu mellé pattogott.

A fordulás után Vadnai Dániel centerezett tökéletesen Torghellének, aki hét méterről a kapus kezébe pöckölte a labdát. A 79. percben kis híján megszerezték a vezetést a vendégek, de Dragan Vukmir becsúszva mentett óriásit Mrdakovic lövésénél.
Kisebb helyzetek még akadtak, ám gólt egyik csapat sem szerzett, a továbbjutás így teljesen nyitott a visszavágó előtt.

Határozottan és támadóan lépett fel a Botosani is az újoncok meccsén a grúz Chinvali ellen, Martinus és Croituru helyzetei mintegy előre jelezték Ivanovici vezető találatát: a középpályás egy jól eltalált lövéssel szerezte meg csapata első európai kupagólját.

A szünetig maradt a hazai dominancia, a fordulás után azonban a grúzok gyorsan kiegyenlítettek: Kacsarava előzte meg védőjét és pördített a kapuba. A folytatásban hiába támadott a Botosani, Ivanocivi és Roman kihagyta helyzeteit így maradt az 1-1.

Visszavágók jövő csütörtökön.

Európa Liga-selejtező, első meccs:

Debreceni VSC-Sutjeska Niksic 3-0
gólok: Mihelic (16.), Brkovics (71.), Sidibe (75.)
Go Ahead Eagles-Ferencváros 1-1
gólok: Vriends  (45.) illetve Gera (4.)
MTK Budapest-Vojvodina 0-0
Botosani - Chinvali 1-1
gólok: Ivanovici (21.) illetve Kacsarava (46.)

A többi eredmény:
Ordabaszi (kazah)-Beitar Jeruzsálem (izraeli) 0-0
Sirak (örmény)-Zrinjski Mostar (bosnyák) 2-0
Alaskert (örmény)-St. Johnstone (skót) 1-0
Kruoja Pakruojis (litván)-Jagiellonia Bialystok (lengyel) 0-1
KF Laci (albán)-Inter Baki (azeri) 1-1
Olimpic Sarajevo (bosnyák)-Spartak Trnava (szlovák) 1-1
VPS (finn)-AIK (svéd) 2-2
Atlantas (litván)-Beroe (bolgár) 0-2
Dinamo Batumi (grúz)-Omonia (ciprusi) 1-0
Neftci Baki (azeri)-Mladoszt Podgorica (montenegrói) 2-2
Flora Tallinn (észt)-Rabotnicski (macedón) 1-0
FC Lahti (finn)-Elfsborg (svéd) 2-2
Dinamo Tbiliszi (grúz)-Qäbälä (azeri) 2-1
Skonto Riga (lett)-St. Patrick's Athletic (ír) 2-1
Jelgava (lett)-Liteksz Lovecs (bolgár) 1-1
SJK (finn)-FH Hafnarfjördur (izlandi) 0-1
Kukësi (albán)-Torpedo Zsogyino (fehérorosz) 2-0
Sant Julia (andorrai)-Randers (dán) 0-1
Aktobe (kazah)-Nomme Kalju (észt) 0-1
Sillamäe Kalev (észt)-Hajduk Split (horvát) 1-1
Strömsgodset (norvég)-Partizani Tirana (albán) 3-1
Bröndby (dán)-Juvenes/Dogana (San Marinó-i) 9-0
Differdange 03 (luxemburgi)-Bala Town (walesi) 3-1
Sheriff Tiraspol (moldovai)-Odd Grenland (norvég) 0-3
Trakai (litván)-HB Tórshavn (feröeri) 3-0
Saxan (moldovai)-Apollon Limassol (ciprusi) 0-2
College Europa (gibraltári)-Slovan Bratislava (szlovák) 0-6
Airbus UK Broughton (walesi)-Lokomotiva Zagreb (horvát) 1-3
Domzale (szlovén)-Csukaricski (szerb) 0-1
Celje (szlovén)-Slask Wroclaw (lengyel) 0-1
Víkingur (feröeri)-Rosenborg (norvég) 0-2
Newtown (walesi)-Valletta (máltai) 2-1
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)-Spartaks Jurmala (lett) 1-3
La Fiorita (San Marinó-i)-Vaduz (liechtensteini) 0-5
West Ham United (angol)-Lusitanos (andorrai) 3-0
Birkirkara (máltai)-Ulisszesz (örmény) 0-0
UC Dublin (ír)-F91 Dudelange (luxemburgi) 1-0
Cork City (ír)-KR (izlandi) 1-1
Crvena zvezda (szerb)-Kajrat Almati (kazah) 0-2
Glenavon (északír)-Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz) 1-2
Linfield (északír)-NSÍ Runavík (feröeri) 2-0
Glentoran (északír)-Zilina (szlovák) 1-4
Skendija (macedón)-Aberdeen (skót) 1-1
Víkingur Reykjavík (izlandi)-Koper (szlovén) 0-1

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírus statisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: