2010-12-05 17:55:54• hírek • Póti Orsolya

A Láncos templom gyülekezetében is járt a Mikulás

Advent második vasárnapján a Láncos-templom  ifjúsága színdarabbal és ajándékokkal örvendeztette meg a gyülekezet tagjait. Az ajándékokat személyesen a Mikulás adta át a gyermekeknek.

A Láncos-templom gyülekezetében már tradíciónak  számító Mikulás műsorra idén a temlom melletti,  piros téglás dísztermében került sor. A műsor 17 órától rövid áhítattal kezdődött. A szép számban megjelenő gyermekek és felnőttek Szilágy Balázs lelkipásztor ünnepi igehirdetését hallhatták.

Az igehirdetést után a gyülekezet  ikései Hankovszkiné Gergely Ilonka szatmári költőnő, a nőszövetség tagja a "Manók földjén" című színdarabját adták elő a gyülekezet tagjainak. A gyülekezet fiataljai Varga Botond segédlelkipásztor segítségével tanulták be a szerepeket.



Közel száz gyermek és szülő nézte végig az előadást, az esemény légérdekfeszítőbb része mégis az volt, amikor a Mikulás ajándékokat osztogatott a gyermekeknek. A gyerekek között voltak olyanok is, akik az ajándékért egy verset vagy egy éneket adtak elő.

A műsor szervezői tombolával fokozták az izgalmakat, ugyanis a játék  fődíja,  mint minden évben, most is egy ízletes dobostorta volt. A süteményt Ember Zsuzsanna, a nőszövetség egyik tagja készítette el. A tombolából befolyó összeg az IKE kasszájába vándorolt.



Ajándékokkal lepték meg a gyermekeket


Képgaléria:


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: