2015-06-17 16:27:36• hírek • Kocsis Zoltán

A Krasznától a Mázsáig – folynak a konszolidációs munkálatok

Mederszabályozás a Nagytarnán
Mederszabályozás a Nagytarnán

Közel két tucat vízfolyás partját takarították és egy tucatnyi folyó illetve patak medrén és töltésén dolgoztak a szakemberek a tavaly Szatmár megyében. Erről Vasile Andries, a Vízügyi Igazgatóság megyei vezetője beszélt szerdán.

Ebből kiderült, hogy az elmúlt egy esztendőben az intézmény illetve annak felszólítására az érintett önkormányzatok összesen 22 vízfolyás partján végeztek különböző hulladékgyűjtési akciókat. Ezek során 12 településen találtak illegális szemétlerakót az adott vízfolyások mellett.

Adnries beszámolt arról is, hogy az elmúlt évben tucatnyi vízfolyásnál végeztek különböző konszolidációs munkálatokat: a nagyobbaktól, mint a Krasznától és a Túrtól egészen a kicsikig, mint a Mázsa vagy a Mária. A Kraszna töltését például 200, a Túrét 250 méteren erősítették meg Túrvékonya határában.

Munkálatok a Krasznán

A Nagytarna patak medrét mintegy 3400 méter hosszan takarították ki Nagytarna és Bocskó települések környékén, előbbi településen pedig betonból támaszfalat építettek. Még a tavaly sikerült kitakarítani a Mária patak medrét is.

Már az idén mederkotrást végeztek a Túr több mellékfolyásában, így a Turc, a Batarcs és a Talna patakokban, illetve a Rogyina patakban Remetemező közelében. Megerősítették többek között a Túr, a Talna vagy a Fehér patak töltését, valamint a Krasznáét Börvely, Újkálmánd és Majtény közelében.

Mederkotrás a Rogyinán

Az igazgató elmondta, országos program keretén belül az esztendő végéig fel kell mérniük a megye teljes töltésrendszerét - ezáltal pedig pontos és aktuális képet kapnak azok állapotáról is. Eugeniu Avram prefektus pedig ismertette a szaktárcával folytatott levelezése eredményeit, amelyben a minisztérium ígéretet tett: megvizsgálja annak lehetőségeit, hogy biztosítja több fontos árvízvédelmi beruházás anyagi hátterét. Egyik ilyen lenne például a Mázsa patak medrének szabályozása, amely terv már 2011-ben elkészült, ám azóta nem kapott finanszírozást a kormánytól.

Végezetül pedig egy érdekesség: a beszámolóból kiderült, hogy Szatmár megyében összeen 412 kisebb-nagyobb híd, palló van.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: