2015-02-11 15:17:29• hírek • Kocsis Zoltán

Ha lesz pénz, idén elkészülhet az Igazságügyi Palota

Akár az idén befejeződhetnek a Szatmár Megyei Törvényszéknek otthont adó Igazságügyi Palota felújítási munkálatai, jelentette ki Nilda Preda Tarnoveanu törvényszéki elnök. Ennek egyetlen feltétele van: a költségvetés-kiegészítéskor a kormány elő kell irányozza a megfelelő összeget.

Tarnoveanu elmondása szerint a 2011 októberében kezdődő renoválás jelen pillanatban megközelítőleg 60%-ban van kész. A kormány az idei esztendőre 5,7 millió lejt különített el a Szatmár Megyei Törvényszék számára. Ebből az összegből azonban 100.000 lejt a törvényszék nagykárolyi épületének felújítására fordítanak.

„A fennmaradó összeg nagyjából fedezi az idei évre tervezett munkálatok költségeit. A kivitelező szerint azonban az egész munkát befejezhetnénk, amennyiben a költségvetés-kiegészítéskor megkapnánk az ehhez szükséges összeget", mondta Tarnoveanu.

Az eredeti elképzelések szerint a teljes felújítás 2013-ra véget kellett volna érjen. Csakhogy a 2011-ben kiutalt 2,5 millió lejhez képest 2012-ben csak 700.000 lejt biztosított az igazságügyi minisztérium. Az egy évvel később átutalt hét millió lej ilyen körülmények között szinte csak az adósságok törlesztéséhez volt elég.

Újabb egy évvel később egy tragikomikus esemény irányította ismét a kormány, na meg a romániai és a magyarországi média figyelmét az épület állapotára: kevéssel egy tárgyalás előtt beszakadt a mennyezet egy, a padláson takarító rab alatt. Szerencsére a férfi megúszta a balesetet, a kormány pedig gyorsan kiutalt újabb 4,8 millió lejt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: