2009-09-29 10:01:06• hírek • Ferenczi Noémi

A Kölcseyért kampányoltak

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium vezetősége szerint, az épületgondok és a negatív sajtóvisszhang miatt veszélybe került a főgimnázium népszerűsége.

Az egész megyét átfogó népszerűsítő kampányt folytatott a kilencedik osztályba való felvételi előtt a Kölcsey Ferenc Főgimnázium vezetősége. Elek Imre iskolaigazgató elmondása szerint a kampányra az elmúlt hónapok negatív sajtóvisszhangja miatt volt szükség. A kapott visszajelzések arra engedtek következtetni, hogy sok diák az épületgondok körüli híresztelések miatt más középiskolát választ majd.

„Szülőként talán az én bizalmam is meginogna, ha azt olvasnám nap mint nap a sajtóban, hogy bizonytalan az iskola jövője, mármint ami az épületet illeti. Emiatt gondoltuk, hogy szükség lehet a népszerűsítésre vidéken és városon egyaránt. Főleg a vidéki iskolákra koncentráltunk. Körülbelül 25-30 település iskolájába látogattunk el. Az iskola népszerűsítését célozta meg a tavasszal megrendezett nyílt napok rendezvény is. Arról nincs pontos kimutatásunk, hogy hányan felvételiztek ezekből a vidéki iskolákból, mivel központilag bonyolították, jelenleg azonban jóval nagyobb arányban vannak vidéki diákok a kilencedikes osztályokban mint az előző években, vagyis 90 városi és 73 vidéki diákunk van. A kampánynak is köszönhetően, szerencsére, nem voltak gondok a beiskolázási tervvel"- magyarázta az igazgató.

A református egyház által visszaigényelt épületből a következő tanévtől kell kiköltöznie a főgimnáziumnak. Az önkormányzat tervei szerint, a Zárda épületében lelne otthonra a főgimnázium. Néhány nappal ezelőtt az iskola Szülői Bizottsága nyílt levélben kérte számon a megye illetve a város vezetőségétől a probléma rendezése érdekében tett intézkedéseket, mivel úgy vélik, nem történt előrelépés az ügyben. A városvezetés szerint, nincs miért aggódniuk a szülőknek, mivel igenis megtették a szükséges lépéseket az iskola sorsának rendezése érdekében.



A jövő tanévet más épületben kezdi a főgimnázium


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: