2012-01-10 14:33:01• hírek • Póti Orsolya

A Kölcsey egyelőre nem indíthat elemi oktatást

A közeljövőben rengeteg változás megy végre az iskolahálózatban. Például egyes középiskolák óvodával és elemi osztályokkal bővülnek. Január 9-én ezzel kapcsolatban tartottak gyűlést a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség képviselői.

Az ünnepek között érkezett meg az iskolahálózat átszervezésére vonatkozó végrehajtási rendelet, az új javaslatokat pedig legkésőbb január 5-ig kellett leadják az önkormányzatok. A rendelet szerint a legtöbb tanintézmény új megnevezést kap, valamint egyes középiskolák óvodai és elemi oktatással bővülnek.

Az átszervezések nagy változásokat vonnak maguk után, ezek közül a legnagyobb újítás egyes tanintézmények összevonása. Gigel Buth a Szatmár.ro-nak elmondta a január 9-i gyűlés során elfogadták az önkormányzat legtöbb javaslatát, egyet viszont nem: a Kölcsey Ferenc Főgimnázium nem bővülhet óvodai és elemi oktatással, ugyanis ha ezt megengednék, akkor minden egyes líceum kérelmezné az elemi osztályok indítását, és ez az általános iskolák összevonását, illetve bezárását vonná maga után.

Pataki Enikő, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium igazgatónője megkérdezésünkre elmondta: az iskola még nem kapott hivatalos választ a Tanfelügyelőségtől ezzel kapcsolatban.

Az átszervezés egyes iskolanevek változását is magával hozta. Például a Mircea Eliade Általános Iskola új megnevezése Mircea Eliade Gimnázium (Scoala Gimnaziala Mircea Eliade), a Szatmárnémeti Református Gimnázium a Református Elhivatottsági Líceum (Liceul Vocational Reformat) elnevezést kapja, a Hám János Római Katolikus Iskolaközpontból is elhivatottsági líceum lesz, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium neve viszont nem változik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: