2017-03-31 14:13:35• hírek • Kocsis Zoltán

Andone: a Sepsinél olyan volt, mintha a Ferencvárosnál lettünk volna

Szenvedélyes sajtótájékoztatót tartott pénteken Bogdan Andone, az Olimpia vezetőedzője a klub jelenlegi helyzetéről és saját maga jövőjéről is beszélt.

A vezetőedző ismét utalt a csapat anyagi gondjaira – a játékosok két hónapja nem kaptak fizetést -, az infrastrukturális problémákra – a klubnak nincs egy edzőpályája -, az Olimpiát sújtó bírói döntésekre: „Én vagyok az egyetlen edző, aki szinte minden meccsről el van tiltva. A Juventus ellen csak korrekt bíráskodást kérek”.

Az ellenfelek lehetőségei kapcsán egy meglepő hasonloattal is élt. „A Juventus repülőgéppel jön Kolozsvárig, ott várja őket a csapat busza. Majd a meccs után rögtön mennek ugyanúgy haza. A Mioveni-ben háromszor akkorák a fizetések, mint nálunk. De láthattuk Sepsiszentgyörgyön is olyanok a körülmények, mintha a Ferencvárosnál lettünk volna”, fogalmazott Andone, aki 2002-2003-ban maga is játszott a Fradiban.

„El kell kezdenünk foglalkozni a következő szezonnal is. Igyekszem minél több lehetőséget adni a fiataloknak, a játékosoknak pedig bizonyítaniuk kell, megérdemlik, hogy maradhassanak”, fogalmazott.

Saját jövőjével kapcsolatban Andone kijelentette: „Amennyiben sikerülne rendezni egy-két dolgot a klub háza táján, a csapat gerince is egyben marad és erősíteni is tudunk egy kicsit, akkor minden nehézség ellenére szívesen maradok”.

Ehhez csak annyit teszünk hozzá, hogy a keret túlnyomó többségének lejár a szerződése az idény végén. Beleértve Andonét is...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: