2008-03-10 15:53:40• hírek • Szatmar.ro

Diákok színjátszó- fesztiválja

 Kedden veszi kezdetét az általános és középiskolások három napos színházfesztiválja.

Immár második éve rendezi meg a Rotaract a diákok színházfesztiválját, ahol idén egy magyar csoport is versenyzik.

 

A verseny március 11-én kedden 14 órától indul és csütörtök este fejeződik be. A három napos fesztiválon 18 iskola tehetséges diákjai mutatkoznak be egy-egy színdarabbal. A versenyzők zöme szatmárnémeti, viszont érkeznek Nagykárolyból, Erdődről, Avasújvárosból de még Bukarestből is fiatal színinövendékek. 

Andrei Mihalca, az Északi Színház román társulatának igazgatója hétfő délután tartott sajtótájékoztatón elmondta, idén kétszer akkora az érdeklődés mint a tavalyi évben, ennek tudható be az is, hogy a szatmárnémeti Dariu Pop Általános Iskola magyar diákjai is jelentkeztek a Rózsa és Ibolya című darabbal, amelyet kedden 17:30-tól a színház nagytermében adnak elő.

A harmadik nap végén egy szakemberekből álló zsűri két kategóriában értékeli a bemutatott darabokat. Pénzösszeggel jutalmazzák a legjobb csapatot, illetve tárgyi nyereményben részesül a legjobb színész. A szervezők mindenkit várnak szeretettel, a belépés díjtalan.

P.A. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: