2013-07-05 00:54:57• hírek • Kocsis Zoltán

A Honvéd és a Videoton fordított, az Astra a hajrában nyert

Két magyar és egy román csapattal a soraiban máris útjára indult a labdarúgó Európa Liga 2013-2014-es idénye. A Honvéd és az Astra idegenben tudott nyerni, míg a Videoton otthon harcolt ki - soványka - előnyt a visszavágóra. Érdekesség, hogy mindhárom együttes jugoszláv utódállam csapatával csapott össze.

A sort a Budapest Honvéd nyitotta, amely rendkívül meggyőző játékkal, 4-1-re nyert a montenegrói Celik Niksic vendégeként. Pedig a találkozó nem indult valami jól. Hiába játszott ugyanis minimális fölényben a Honvéd, a hazaiak egy pontrúgást követően Radovic fejesével már a 15. percben előnyhöz jutottak. Marco Rossi együttese ugyanakkor a játékrész második felében szinte kapujához szegezte a montenegrói alakulatot, és Délczeg, valamint Holender góljaival megfordította az állást. Utóbbi az első találatnál a gólpasszt jegyezte.

A fordulást követően nem sokkal a Honvéd eldöntötte a találkozó - és vélhetően a párharc - sorsát is, az előkészítő ezúttal is Holender volt, a befejező pedig Diaby. A mindössze 18 éves Holender ezt követően is megállíthatatlannak bizonyult, s egy csukafejessel vette be a hazaiak kapuját.

Marco Rossi együttese így megnyugtató előnnyel készülhet a jövő heti kispesti visszavágóra.

Székesfehérváron megismétlődött a magyar-montenegrói párharc és a forgatókönyv is: a dél-szlávok vezetést szereztek, a magyarok fordítottak. . A második percben Oliveira rántotta le a büntetőterületen belül Seratlicot, a megítélt tizenegyest pedig Markovic higgadtan értékesítette. A hidegzuhanyból gyors támadásokkal próbált menekülni a Videoton, de nem volt könnyű dolga a Gomes-csapatnak, mert a mindössze 24 éves átlagéletkort számláló Mladost többnyire hét emberrel védekezett saját tizenhatosán belül.

Ami nem ment akcióból, az sikerült pontrúgásból: az első félidő hajrájában bő öt perc alatt megfordította az állást a fehérvári együttes, Vinícius és Gyurcsó vették be a montenegrói kaput.

A fordulást követően a hazai közönség gólokban gazdag második félidőt várt, azonban a Videotonnak nem ment a játék. Hiába játszottak mezőnyfölényben a hazaiak, a kapura egyáltalán nem voltak veszélyesek, ráadásul az ötletesség is hiányzott a piros-kékek futballjából. A Podgorica saját térfelére tömörülve őrizte egygólos hátrányát, mellyel teljesen nyílt maradt a párharc a visszavágóra.

Megnyerte történelme első európai kupameccsét az Astra. A Giurgiu-i csapat a szlovén Domzale vendégeként mutatkozott be az európai porondon és a papírformának megfelelően a mérkőzés nagy részében diktálta is a tempót. Ennek ellenére az alig több, mint 22 év átlagéletkorral rendelkező szlovénok sokáig tartották a gól nélküli döntetlent - mi több, helyzeteik is voltak. Az utolsó fél órában aztán már egyre inkább a levegőben lógott a román találat, ami aztán Budescunak köszönhetően a 84. percben meg is született. A románok még növelhették is volna előnyüket, ám a látottak alapján ez is elég lesz a továbbjutáshoz.

EL-selejtező, 1. forduló, első mérkőzés:

Celik Niksic-Budapest Honvéd 1-4
gólszerzők: Radovic (15.), illetve Délczeg (38.), Holender (41., 62.), Diaby (52.)

Videoton FC-Mladost Podgorica 2-1
gólszerzők: Vinícius (35.), Gyurcsó (41.) illetve Markovic (3., 11-esből)

Domzale -Astra 0-1
gól: Budescu (84.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: