2014-04-05 18:19:30• hírek • Kocsis Zoltán

A Holdfény csapata Kuruttyolt idén a legügyesebben

A nagykárolyi Holdfény csapata nyerte meg a XVI. Kurutty műveltségi vetélkedő Szatmár megyei szakaszát, miután a szombati területi döntőben a legjobbnak, legügyesebbnek bizonyult a tíz fináléba jutott csapat közül. A négy tagú csapat a második helyezett X5 fantázianévvel rendelkező csapattal együtt kivívta a jogot arra, hogy Szatmár megyét képviselje az országos nagydöntőben.

A tíz, a megyei elődöntőkből továbbjutott csapat a Ion Creanga Általános Iskola tornatermében gyűlt össze szombat délelőtt. Vidám, de izguló gyerekek, szntén izguló pedagógusok és szülők valamint a zsűri tagjai töltötték meg a termet. A szabályzat szerint a négy tagú csapatok úgy vannak kialakítva, hogy egy elsős, egy másodikos, egy harmadikos és negyedikes gyerek szerepel benne. Mindez azért van így kitalálva, magyarázza Belluska Éva és Csiszár Éva, a megyei verseny két szervezője, hogy egyfajta hidat is építsen a verseny az évfolyamok között.

A verseny több próbából áll. A feladatok úgy vannak kitalálva és megszerkesztve, hogy közel álljanak a gyerekhez. Volt olyan feladat, hogy konnyűzenei darabot kellett felismerniük hallás alapján - persze az alkotásokkal már korábban megismerkedhettek. A honismereti próba során például Szatmár megye korábban megtanult nevezetességei alapján kellett szórólapot készítsenek a gyerekek. A gyakorlati próba során a versenyzők korábban kilátogattak egy-egy farmra, majd az ott látottak, tapasztaltak alapján kellett plakátot készíteniük. Nem maradhatott el a játékos matekpróba sem, a legérdekesebb feladat mégis az volt, amikor a gyerekeknek jelmezbe öltözve kellett eljátszaniuk egy piaci jelenetet - ráadásul angolul!

A Kurutty művelődési verseny Csíkszentdomokosról indult másfél évtizeddel ezelőtt és évről évre ott állítják össze a feladatokat is. Az országos döntőt pedig mindig az előző esztendő győztesének városa szervezi - így idén a Maros megyei Nyárádszeredán lesz a finálé.

Ime a verseny végeredménye:

I. hely: HOLDFÉNY csapat - Nagykárolyi Kalazanczi Szent József Iskolaközpontból
Csapattagok: Saierli Hanna,Halász Áron,Domokos Blanka,Antal-Juszel Ingrid
Felkészítők: Czier Bernadett,Váradi Magdolna, Heveli Rita, Baumgartner Katalin

II. hely: X5 csapat - Szatmárnémeti Dr. Vasile Lucaciu Gimnáziumból
Csapattagok: Sánta Alexandra Blanka,Pataki Csenge,Simon Ádám,Csúcs Dalma
Felkészítők: Sipos Sarolta, Kováts Éva, Madácsy Jolán, Wolf Henriette

III. hely:SELLŐK  csapat- Nagykárolyi Kalazanczi Szent József iskolaközpontból
Csapattagok: Tempfli Előd, Csobi Blanka, Dobrán Denise, Papp Czier Johanna
Felkészítők: Czier Bernadett,Váradi Magdolna, Heveli Rita, Baumgartner Katalin

Dicséret: Sasok csapata - Szatmárnémeti Ion Creangă Gimnázium
Csapattagok: Oláh Nándor, Berki Rebeka, Nagy Boglárka, Berki Bálin
Felkészítők: Nagy Ágnes, Belluska Éva, Illés Timea, Felleg Zsuzsa, Czepeczauer Katalin.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: