2013-06-12 16:02:58• hírek • Kocsis Zoltán

A Hám János diákjai pecáztak a legügyesebben

Idén is a Hám János Római Katolikus Iskolaközpont diákjai pecáztak a legügyesebben, ők nyerték ugyanis a csengersimai horgásztavon megrendezett versenyt.

„Nagyon szívesen horgászom, ha valaki felteszi a csalit a horogra és leveszi a halat", mondta az egyik kislány, általános derültséget keltve. Mindez pedig remekül tükrözi a verseny légkörét, hangulatát. Ahol egyáltalán nem az a lényeg, hogy ki nyer, hanem az, hogy a Hám János, a Csengersimai Körzeti Általános Iskola valamint a csengeri Makovecz Imre Általános Iskola diákjai megismerkedjenek, összebarátkozzanak, jól érezzék magukat és néhány kellemes órát töltsenek a természetben.

Csak a történelmi hűség kedvéért a házigazda csengersimaiak végezte a második, a csengeriek pedig a harmadik helyen.

Rövid időn belül ez volt a második jelentős sikerű verseny a tó partján, hisz néhány nappal korábban rendezték a tavaszi feeder versenyt. Aki erről lemaradt, az lassan készülhet az augusztusi 24 órás maratoni versenyre. Akárcsak a többire, erre is jelentkezhet bárki - helyszínen vagy a Szatmárnémetiben, a Dara utca 10. szám alatti horgászszaküzletben.

A nyár beálltával beindult az éjszakai horgászat is - péntek és szombat este várják a horgászokat. Azt pedig, hogy a pecások nem maradnak hal nélkül, garantálja a heti rendszerességgel megtartott telepítés.

Aki a hétvégét a csengersimai horgásztó partján pecázással szeretné tölteni, annak ajánlatos a 0747-036575-ös telefonszámon felhívnia Grebúr Sándort és helyet foglalnia.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: