2017-11-27 14:34:00• hírek • Szatmar.ro

A Golissimo négy év után taszította le a Partiumi Focikupa trónjáról a Sentierrit

Muresan István főszervező pozitívan értékelte, hogy bár voltak feszült pillanatok a tornán, de elmaradtak az igazolt játékosok, ezzel együtt pedig az ezt kiváltó viták is.

A XVIII. Partiumi Focikupa idén is eseménydúsan zajlott, tíz csapat mérte össze tudását.

Idén mindkét csoportból az első négy csapat jutott tovább a vasárnapi fordulóra, így már szombaton búcsúznunk kellett Lázári csapatától, valamint az FC Bármi csapattól is, hiszen az előbbi mindössze 1, uttóbi pedig egyetlen pontot sem szerzett.

A csoportmeccsek után a következő sorrend alakult ki:

A csoport:
Sentierri 12p
Zöld Sasok 7p
Hellboy's 6p
MIK Szatmár 2p
Lázári FC 1p

A B csoportba pedig:
Golissimo 12p
Szatmári Vörös Ördögök 7p
Spíler FC 7p
Huligánok 3p
Bármi FC 0p

Az első elődöntőbe 4 csapat jutott be, miután a Sentierri 7-3-as arányban legyőzte a Huligánokat, a Golissimo sima 5-0-ás győzelmet aratott a MIK lelkes fiataljaival szemben. Egy igen érdekes és feszültséggel teli mérkőzés után a Spíler FC 3-0-as megítélt győzelmett aratott, miután a Zöld Sasok nem folytatták tovább a mérkőzést, így tiltakozva a szerintük téves bírói ítéletek ellen. Az utolsó meccsen a Szatmári Vörös Ördögök egy 0-0-s döntetlent játszottak a Hellboy's-al, s ezt követően egy tizenegyest értékesítve jutottak a legjobb négybe.

A Sentierri és a Golissimo itt is tovább menetelt, előbbi legyőzve a Szatmári Vörös Ördögöket 4-0-ás, utóbbi pedig a Spíler FC-t 2-0-ás arányban.

A döntőt megelőzően a harmadik helyért folyt a küzdelem: a Vörös Ördögök és a Spíler FC mérkőztek meg. A rendes játékidő alatt 8 gól született, 3-5-re győzött és megszerezte a harmadik helyet a Spíler FC csapata.

Majd következett a döntő, melyben a Sentierri és a Golissimo csapata mérkőzött meg. Sok verejték és nagy izgalom után a rendes játékidő alatt mindössze egy 1-1-es döntetlenig jutottak. Majd következett a büntetőpárbaj, nagy nyomás volt a csapatokon, de végül – megtörve az előző évek sorozatát – a Golisimmo legyőzte a Sentierri csapatát, hiszen három büntetőből kettőt értékesítettek, szemben az ellenfél egy góljával.

A díjakat Magyar Lóránd képviselő, valamint a MIK elnöke, Muresán István adta át a csapatoknak. A tavalyi gólkirály címet pedig idén sikerült megvédeni, hiszen ismételten Macovei Angelo szerezte a legtöbb gólt a mérkőzések során.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: