2011-03-25 13:53:06• hírek • Garzó Ferenc/MTI

A Gandul is lemondott a nyomtatott újságról

Újabb tekintélyes román napilap, a Gandul mondott le a nyomtatott kiadásról; vezetői úgy döntöttek, hogy az elektronikus terjeszkedés útját választják.

Az országos napilap tulajdonosai bejelentették, hogy április 8-tól kizárólag interneten, mobiltelefonon és egyéb elektronikus kiegészítőkön keresztül lesz elérhető a lap, miután a kiadó már nem óhajtja fenntartani az újság nyomtatott kiadását. A döntés okai mögött vélhetően anyagi okok húzódnak, hiszen a román BRAT auditáló cég legutóbbi kimutatásai szerint a Gandul a tavalyi év utolsó hónapjaiban, valamint az év elején mindössze 12 ezer példányszámban jelent meg. Ennek ellenére még mindig az egyik tekintélyes napilapnak számít Romániában.

A mértékadó román országos napilapok alaposan megszenvedték az országot 2009 óta keményen sújtó gazdasági válságot: a válság kezdete óta több lap is eltűnt az újságstandokról, s már csak internetes felületen vagy már ott sem olvasható. Korábban erre a sorsra jutott egyebek között a Cotidianul című napilap, amelyet a Realitatea-Catavencu kiadóvállalat már nem kívánt fenntartani, majd új befektetők vásárolták meg a lapot, átmentve a kiadványt az internetre. A Ziua című napilap azonban teljesen megszűnt, akárcsak a Gardianul, melyek kiadói háttere soha nem volt átlátható.

A többi román mértékadó napilap is alapos átalakuláson esett át a válság hatására. A piacon maradt sajtótermékek szinte kivétel nélkül megszüntették szombati számukat, és havi ötszöri alkalomra csökkentették megjelenésüket. Kivételt képez az elmúlt egy évben jelentős anyagi beruházás révén fejlesztett és agresszív piaci hódításba kezdett Adevarul, valamint az Evenimentul Zilei. Ez utóbbi azonban szintén látványosan csökkentette oldalszámát és az újság méretét, hogy helytállhasson a piacon.

Az elmúlt hónapokban szinte valamennyi tekintélyes román országos napilap olvasottsága csökkent.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: