2015-12-08 16:58:49• hírek • Kocsis Zoltán

A Fradi is beszámolt a szatmári lányok látogatásáról

Négy csapat is képviselte Szatmár megyét december 7-én, hétfőn Budapesten a hagyományos Mikulás Kupa elnevezésű korosztályos kézilabdatornán a Szatmár-Ferencváros kézilabdaprojekt keretein belül. A megmérettetésen a csöppségek természetesen szivacslabdákkal játszottak, elsősorban önmaguk szórakoztatására és edzőik, szüleik örömére.

A mérkőzéseket olyan korábbi ferencvárosi kiválóságok vezették, mint Szarka Éva, Fiedler Erika, Pádár Ildikó és Vérten Orsolya. Temészetesen az ajándékozás sem maradhatott el, az ajándékokat pedig Kökény Bea adta át a stílszerűen zöld télapóval közösen. A mintegy 25 fős szatmári szurkolósereg (szülők) - akik megcsodálhatták a Ferencváros modern létesítményeit is - a rendezők elismerését érdemelték ki, a sportszerű és lelkes szurkolásukkal.

Az alábbiakban a Ferencváros hivatalon honlapja, a Fradi-hu beszámolója olvasható:

Ebben az esztendőben is gyerekzsivajtól volt hangos a minden évben megrendezésre kerülő szivacskézi Mikulás kupa.

Ezúttal is lelkes gyereksereg szaladgált fel és alá a népligeti Faházban, a már hagyományosnak mondható szivacskézilabda tornánkon.

A rengeteg helyről érkező csapatok izgalmas mérkőzések során mérték össze tudásukat, de a játék mellett most is a vidámságé volt a főszerep. Érkeztek csapatok Fehérgyarmatról, Kálmándról, Mezőfényről, Túrterebesről, a közeli Telepy és Vajda iskolákból, de természetesen a Fradi is több csapattal képviseltette magát.

A szülőkkel színültig megtelt Faházban két pályán folytak a hatalmas szivacskézi ütközetek, természetesen az edzők figyelő tekintete és irányítása mellett. A mérkőzések után az éhes fiatalok, hamar nekiláttak a finom pizzák elfogyasztásának, miközben egy zöld-fehérbe öltözött ősz szakállú vendég is érkezett. Nem is érkezhetett üres kézzel ilyen ügyes és jól viselkedő fiatalok közé, egy kis édesség és gyümölcs lett a nap végi jutalom.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: