2009-03-24 17:31:26• hírek • Szatmar.ro

A Force India megelőzte a BrawnGP-t

A FIA nevezési listáján az egykori Honda kapta a két legnagyobb rajtszámot.

Egy héttel a Forma1-es szezon melbourne-i rajtja előtt a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) nyilvánosságra hozta a hivatalos nevezési listát, amelyen véglegesítették a versenyzők rajtszámát is.

A listán történt néhány fontosabb változás a januári, ideiglenes verzióhoz képest. A legfontosabb különbség ugye, hogy két hónappal korábban még teljes homály fedte a Honda által decemberben magára hagyott istálló jövőjét. Akkor a FIA a 18-as és a 19-es számot tartotta fenn nekik, most azonban úgy döntött,a BrawnGP új istállónak számít, ezért ők kapják meg a két legnagyobb számot: Button a 20-ast, Barrichello a 21-est. Ennek a Force Indiánál örülhettek a legjobban, mivel így két számot „ugrottak előre".

 

Januárban szintén nem lehetett még tudni, ki lesz Sebastien Buemi csapattársa a Toro Rossónál, most pedig Sebastien Bourdais neve mellett áll a 11.-es rajtszám, akárcsak tavaly.

A harmadik változást saját magának köszönheti a FIA, mivel először tévedésből Kimi Raikkönennek adta a 3-as számot, pedig Felipe Massa végzett előkelőbb helyen a tavalyi sorozatban.

A világbajnoki címvédő Lewis Hamilton természetesen a neki kijáró 1-es számmal száll majd harcba a címvédésért..A BRawnGP autóira pingálhatják majd a legnagyobb számokat

1. Lewis Hamilton (GB) McLaren-Mercedes
2. Heikki Kovalainen (FIN) McLaren- Mercedes
3. Felipe Massa (BRA) Ferrari
4. Kimi Raikkönen (FIN) Ferrari
5. Robert Kubica (PL) BMW Sauber
6. Nick Heidfeld (D) BMW Sauber
7. Fernando Alonso (E) Renault
8. Nelson Piquet (BR) Renault
9. Jarno Trulli (I) Toyota
10. Timo Glock (D) Toyota
11. Sébastien Bourdais (F) Toro Rosso
12. Sébastien Buemi (CH)  Toro Rosso
14. Mark Webber (AUS) Red Bull
15. Sebastian Vettel (D) Red Bull
16. Nico Rosberg (D) Williams
17. Kazuki Nakajima (J) Williams
18. Adrian Sutil (D) Force India
19. Giancarlo Fisichella (I) Force India
20. Jenson Button (GB) BrawnGP
21. Rubens Barrichello (BR) BrawnGP

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: